Emma napja van. | 2024.04.19

Túl az első X-en…

2017-03-08 10:31:53

…Tehetsz a jövődért, válassz! – címmel hirdetett vetélkedőt a középiskolások számára a Nemzeti Választási Iroda és az Európai Parlament magyarországi tájékoztatási irodája. A miskolci Megyeháza adott otthont kedden a regionális eközépdöntőnek, ahonnan egy miskolci és egy tiszafüredi csapat jutott az országos döntőbe.

A 11 csapat és a kísérő tanárok megtöltötték a termet. A szakmai zsűri tagjai a következők voltak: dr. Kovács János megyei főjegyző, a Területi Választási Iroda vezetője, dr. Gáva Krisztián, a Nemzeti Választási Iroda általános elnökhelyettese, dr. Tergaleczné dr. Nagy Ilona, a TVB elnökhelyettese, Kotlár Eszter, az EP magyarországi tájékoztatási irodájának PR referense és dr. Gyurcsik András, a TVB tagja.

 1673_0_680.jpg

Igazi csapatmunka volt a teszt kitöltése

Dr. Gáva Krisztián köszöntőjében először is gratulált a csapatoknak ahhoz, hogy sikeresen bejutottak a vetélkedő regionális középdöntőjébe. Mint említette, a verseny tavaly is nagy sikert aratott, s az induló 110 csapat száma alapján ez az idén is kijelenthető. Emlékeztetett rá, hogy a tét nagy, s nem csak az elnyerhető díjak, hanem az élmény miatt is. A felkészülés és a verseny során megszerzett információknak pedig a későbbiekben is hasznát veszik, s kérte, hogy ezt adják tovább környezetükben. Zárásként megköszönte a gyönyörű helyszínt.

 1673_1_680.jpg

Prezentáció közben

Kotlár Eszter kiemelte, hogy a választáson való részvétel fontos része a demokráciának. Mivel a versenyzők most lesznek majd első választók ezért is fontos, hogy képben legyenek. A fődíj, az Euroscola keretében egy strasbourgi utazás, ahol a legjobb csapat megmérettetheti magát a többi tagállam fiataljaival. Dr. Tergaleczné dr. Nagy Ilona jó versenyzést kívánt, s reményét fejezte ki, hogy majd választóként viszont találkoznak.

 1673_4_680.jpg

Munkában a zsűri

A vetélkedő tesztből és prezentációból állt. Ezen utóbbiban például egy kitalált helyi népszavazással kapcsolatban kellett pro és kontra érvelni. Olyan témákat vetettek fel a diákok, hogy például legyen-e ingyenes a tömegközlekedés a jó tanulóknak Miskolcon vagy épüljön-e Debrecenben út a Nagyerdőn keresztül a stadionhoz?  Aversenyt a tiszafüredi Kossuth Lajos Gimnázium Instant nevű csapata nyerte, a második helyen a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium Háromnegyed nevű gárdája végzett. Ők jutottak az országos döntőbe, de minden csapat kapott ajándékot. Dr. Gáva Krisztián zárszavában megköszönte a részvételt, s néhány apró, technikai tanácsot adott a diákoknak.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó