Emma napja van. | 2024.04.19

Az UNHCR bírálja a magyar menekültpolitika további szigorítását

2017-03-07 14:03:00

 Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságát (UNHCR) mélységesen aggasztja az kedden elfogadott magyar törvénymódosítás, amely valamennyi menedékkérő, köztük gyermekek kötelező fogva tartásáról rendelkezik az esetükben lefolytatott menekültügyi eljárás idejére - hangsúlyozta genfi sajtótájékoztatóján Cécile Pouilly, az UNHCR szóvivője.

    A szóvivő szerint a gyakorlatban ez azt jelenti, hogy minden menedékkérőt, beleértve a gyerekeket is huzamosabb ideig a határon elhelyezett, több méter magas drótkerítéssel körbevett konténerekben tartják majd őrizetben. Pouilly úgy látja, hogy Magyarország ezzel az új jogszabállyal  megsérti a nemzetközi és az európai uniós jogból fakadó kötelezettségeit, a törvénynek ráadásul borzalmas fizikai és lelki hatása lesz a már egyébként is nagy szenvedésen keresztülment nőkre, gyerekekre és férfiakra. Mint hozzátette, a gyerekeket soha semmilyen körülmények között nem szabad őrizetbe venni.
    Az UNHCR szóvivője emlékeztetett arra, hogy a szervezet már korábban is komoly aggodalmának adott hangot a Magyarország által emelt fizikai, továbbá a jogi és politikai akadályok miatt, amelyek csaknem lehetetlenné teszik a menedékkérők számára, hogy az ország területére lépjenek, menedékjogot kérjenek és nemzetközi oltalomban részesüljenek.
    A nemzetközi és uniós jogszabályok értelmében a menekültek és menedékkérők őrizetbe vétele csak nagyon ritka esetben igazolható, és minden egyes ember esetében egyedileg kell mérlegelni, szükség van-e a bezárására, éppen azért, hogy a hatóságok elkerüljék a törvénytelen önkényes és mindenkire kiterjedő őrizetbe vételt. Az őrizetbe vétellel szembeni alternatív lehetőségeket kivétel nélkül mindig előnyben kell részesíteni - jegyezte meg a szóvivő.
    Az Országgyűlés a kormány javaslatára kedden fogadott el a jogi határzárat szigorító módosításokat. Pintér Sándor belügyminiszter előterjesztését 138 kormánypárti és jobbikos igen szavazattal, 6 - LMP-s és független képviselők által leadott - nem ellenében, 22 - zömmel szocialista - tartózkodás mellett hagyták jóvá a képviselők.
         A parlament döntésével kiegészítette a menedékjogi törvényt a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetre vonatkozó eljárási szabályokkal. Így ilyen időszakban menedékjogi kérelmet alapesetben a menekültügyi hatóság előtt személyesen, kizárólag a határon lévő tranzitzónában lehet benyújtani, a menedékkérőnek pedig a kérelme jogerős elbírálásáig ott kell várakoznia. Ezt a helyet ez alatt az idő alatt csak kifelé - vagyis a most meglévő tranzitzónák esetében Szerbia felé - hagyhatja el. Változik a gyermekvédelmi törvény is: azokat a 14 és 18 év közötti külföldi gyermekeket, akik kísérő nélkül érkeznek, tömeges bevándorlási válsághelyzetben szintén a tranzitzónában helyezik el a menekülteljárás idejére. A 14 év alatti, kísérő nélküli kiskorúak esetén azonban továbbra is biztosított a gyermekvédelmi intézményi elhelyezés.
    A belügyminiszter indoklásában azt írta, hogy rengeteg illegális bevándorló él vissza a hatályos uniós jogszabályokkal: menedékkérelmet nyújtanak be, de az erről szóló döntést megelőzve szabadon mozognak az EU-ban, ami jelentős biztonsági kockázatot jelent. A kormány szerint a törvény elfogadása után azonban "senki sem léphet jogosulatlanul Magyarország és az Európai Unió területére".

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó