Auguszta napja van. | 2024.03.29

OGY - A kormányt kérdezik a képviselők 

2017-02-27 07:11:14

 Összesen huszonnégy kérdést, majd további egy órában azonnali kérdéseket tehetnek fel a képviselők a kormánynak az Országgyűlés ma véget érő idei első ülésén.  

    Az ülésnap délelőtt 11 órakor, napirend előtti felszólalásokkal indul, amit a kérdések követnek mintegy másfél órában.
    A parlament honlapjáén elérhető információk alapján a Fidesz-frakcióból hárman tesznek majd fel kérdést; Nyitrai Zsolt arra vár választ a Miniszterelnökség vezetőjétől, hogy a kabinet mit tesz az egri vár fejlesztésének folytatásáért.
    A legtöbb, összesen kilenc kérdést a Jobbiktól érkezik, Vágó Sebestyén például a szociális dolgozók béremeléséről érdeklődik az emberi erőforrások miniszterénél.
    A szocialisták hat kérdéssel készülnek, padsoraikból Szabó Sándor szintén Balog Zoltánhoz fordul majd, azt tudakolva, hogy a kormány a kilakoltatási moratórium lejárta után miként védi az otthonaikat elvesztő családokat.
    Az LMP ugyancsak hat kérdést tehet fel a kabinetnek, az ellenzéki párt társelnöke, Szél Bernadett arra vár választ a nemzeti fejlesztési minisztertől, hogy "miért ellensége az Orbán-kormány a napenergiának".
    Az idei tavaszi ülésszak első ülése ezt követően azonnali kérdésekkel, majd napirend utáni válaszokkal ér véget.