Andrea napja van. | 2024.04.18

Négy év után újra ülésezett a magyar-horvát kisebbségi vegyes bizottság

2017-02-23 14:12:00

Négy év szünet után újra ülésezett a magyar-horvát kisebbségi vegyes bizottság csütörtökön Zágrábban. Utoljára 2012 novemberében tanácskoztak a felek Budapesten.

    Kalmár Ferenc, Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztos, a bizottság társelnöke a XIII. ülés előtti sajtótájékoztatón elmondta: a kisebbségi vegyes bizottság különböző okok miatt nem tudott eddig összeülni, de a fő ok a horvátországi politikai helyzethez volt kapcsolható.
    A biztos ez utóbbival kapcsolatban nem bocsátkozott részletekbe, de az elmúlt években többek között a migránsválsággal kapcsolatos véleménykülönbségek miatt feszültség mutatkozott a két ország viszonyában, Horvátországban pedig több több kormány váltotta egymást.
    "Ennek ellenére a bizottság horvát elnökével, Zvonko Milas úrral mindvégig tartottuk a kapcsolatot" - hangsúlyozta Kalmár Ferenc, majd hozzátette: talán ennek is köszönhető, hogy most számos fajsúlyos téma van az asztalon, de vannak nyitott kérdések is. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a nap végére ezeket megoldják.
    A magyar társelnök szerint azért fontos a kisebbségi vegyes bizottságok őshonos nemzeti kisebbségekre vonatkozó munkája, mert Európában jelenleg vannak olyan irányzatok, amelyek azt mondják, hogy a migránsok jogait egyenlővé kell tenni az őshonos kisebbségek jogaival. "Ez pedig egy veszélyes irány" - húzta alá.
    Hozzátette: Magyarországon az idei év Szent László-emlékév, amely emlékeztet a két ország közös keresztény múltjára, hiszen Szent László alapította a zágrábi püspökséget. "A közös múlt pedig felelőséget és kötelezettséget jelent, hogy meg tudjuk oldani a vitás kérdéseinket"- tette hozzá.
    Zvonko Milas horvát társelnök jelezte: az, hogy négy évig nem ült össze a kisebbségi vegyes bizottság, és most mégis létrejött a tanácskozás, azt mutatja, hogy előrelépés történt a két ország kapcsolatában.
    Fontosnak tartotta kiemelni, hogy a horvátországi magyarok és a magyarországi horvátok a legmagasabb szintű kisebbségi jogokat élvezik, amelye megfelelnek a nemzetközi követelményeknek és egyezményeknek.
    "Hiszem, hogy a hagyományosan jó együttműködést a kultúra, az oktatás és a határon átnyúló együttműködés területén csak megerősödik, és remélem, hogy ugyanilyen előrelépést érünk el a határmenti infrastruktúra kiépítése terén is" - mondta Milas.
    Szavai szerint ma mindkét fél számára fontos kérdéseket kell megtárgyalni, a horvát kisebbség számára ilyen a pécsi horvát színház kérdése.
    A horvát társelnök bizodalmának adott hangot, hogy az ülésen olyan ajánlások születnek majd, amely mindkét kormány számára lehetővé teszik, hogy előrelépés történjen a két ország kapcsolatában és hozzájáruljon a jószomszédi viszony erősítéséhez.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány