Emma napja van. | 2024.04.19

Jegybankkal akarta megbuktatni a kormányt egy NATO-szövetséges

2017-02-23 04:58:04

Magyarország megbuktatására készült egy NATO-szövetséges ország. Matolcsy György a Magyar Nemzeti Bank elnöke az MTI-nek adott interjúban arról beszélt, hogy a brókerbotrányok miatt árnyék is vetült 2015-re.”

Abban az évben brókerbotrányoktól volt hangos Magyarország: először a Buda-Cash, majd a Hungária, majd a Quaestor nevű csalárd cég “dőlt be”, mert a jegybank új vizsgálati módszerével megtalálta a 10-15 éve “felhalmozott trükköket”, amelyek révén sok százmilliárdot vettek el az emberektől – mondta. Matolcsy György szerint a csalók megtalálása jó hír, az árnyék azért vetül rá mégis, mert “a Magyar Nemzeti Banknak ez a brókercsalásokat leleplező tevékenysége egy sorozatba illeszkedik, egy forgatókönyvbe illeszkedik“.
Úgy fogalmazott: ami történt,

"egy olyan nagy NATO-szövetséges ország budapesti nagykövetségéről folytatott kormánybuktató és jegybankbuktató tevékenységhez illeszkedik, ami 2014 őszén indult el.

Matolcsy György ezt úgy magyarázta, hogy az MNB megtalálta volna a csalárd brókercégeket, mert már ott voltak a cégeknél, de nem mindegy, mikor. Nem mindegy, hogy január-márciusban találták meg vagy májusban – mondta. Szerinte azért találták meg 2015 elején, mert “valakik a Magyar Nemzeti Bankot szerették volna felhasználni arra, hogy bankpánikot keltsenek Magyarországon 2015 áprilisára”. Hozzátette: ez a bankpánik be is következett: négy városban, négy órát tartott.

Mondhatnánk, hogy nem sok, de sokkszerű volt az, hogy “egy titkosszolgálati és katonai forgatókönyv alapján a Magyar Nemzeti Bankot egyesek, szövetségeseink és barátaink, fel akarták használni arra, hogy megbuktassa a jegybank a kormányt” – közölte. Az MNB elnöke szerint a jegybank azonban úgy működött, hogy ez ne következhessen be. Hangsúlyozta, 15 hónappal az MNB és a pénzügyi felügyelet integrációja után leleplezték a csalásokat, “a jegybank nem felelős, hanem a jegybank leplezte le a csalásokat”.

(forrás: MTI/PestiSrácok)