Emma napja van. | 2024.04.19

Ferenc pápa: az embereknek lehetőséget kell adni a migrációra, de arra is, hogy ne kelljen kivándorolniuk

2017-02-21 18:09:34

A kivándorlás, de a hazában maradás jogának biztosítását is szorgalmazta Ferenc pápa a migrációról kedden tartott beszédében, amely az olasz sajtó szerint felért egy kisebb enciklikával a nemzetközi migrációs helyzetről.

    Ferenc pápa a háborúk és üldözés elől menekülők számára nyitott és biztonságos humanitárius folyosókat szorgalmazott. Népes menekülttáborok helyett, amelyek a pápa szerint csak az itt tartózkodók sérülékenységét növelik és feszültséget keltenek, az egyházfő "szélesebb körű befogadást" sürgetett a menedékkérők befogadásának terjesztésével.   
    Kijelentette, a kivándorlás jogával egyetemben azt a jogot is biztosítani kell, hogy az embereknek ne kelljen kivándorolni, hanem hazájukban találjanak méltó életkörülményekre.
    A katolikus egyházfő a Migrációk és a béke című vatikáni találkozón szólalt fel, amelyet a január elsejétől a menekültekkel és a migránsokkal foglalkozó, úgynevezett átfogó emberi fejlődés előmozdításának vatikáni dikasztériuma rendezett a Nemzetközi Migrációs Hálózat (SIMN) nevű egyházi szervezettel és a Konrad Adenauer Alapítvánnyal közösen.
    Ferenc pápa kijelentette, hogy a migráció nem új jelenség az emberiség történetében, mégis a harmadik évezred elejét erőteljes és világméretű vándorlás jellemzi. Megjegyezte, hogy az esetek többségében kényszer okozta migrációról van szó konfliktusok, természeti katasztrófák, üldözések, éghajlatváltozás, erőszak, ínség és méltatlan életkörülmények miatt. Hangsúlyozta: "egy maroknyi egyén nem ellenőrizheti fél világ forrásait. Elfogadhatatlan, hogy embereknek és egész népeknek csak morzsák összeszedésére legyen joguk".
    A pápa befogadást, védelmet, integrációt szorgalmazott "sürgős magatartásváltással", az egyházfő szavai szerint a "végeredményben az egozimusból eredő és a populista demogógia növelte" visszutasítás és közöny helyett. Hangsúlyozta, hogy az integráció nem asszimilációt jelent, de nem is kulturális "laposodást", hanem a másik kultúrájának kölcsönös elismerését.
    Az olasz sajtó Ferenc pápa hosszú beszédét kisebb enciklikaként értékelte a migrációról.
    A találkozón felszólalt egy Jemenen kesztült Olaszországba érkezett eritreai asszony, egy perui tanárnő, aki Chilébe vándorolt és ott csak takarítónőként talált munkát, valamint egy olasz emigráns, akinek családja - Ferenc pápáéhoz hasonlóan - Argentínába vándorolt ki.