Csongor napja van. | 2024.04.16

A család fontosságát hangsúlyozták határon túli magyar vezetők

2017-02-18 14:25:00

A család fontosságát emelték ki határon túli magyar vezetők a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége által Családban élni és magyarnak maradni a szülőföldön címmel szervezett konferencián, szombaton az Országházban.

    Biró Zsolt, a romániai Magyar Polgári Párt elnöke kiemelte: a globalizálódó világ kihívásai kikezdik a hagyományos székely családmodellt, így nem kis felelőssége van annak, aki kapcsolatba kerül a családpolitikával, sőt mindenkire komoly felelősség hárul. Magyarországon a legmagasabb szinten elismerik a család fontosságát, "nem üres lózung a családpolitika", a sokgyermekes családok támogatása - vélekedett. 
    Hozzátette: fontos, hogy "egységes magyar nemzetben tudunk gondolkodni".
    Biró Zsolt szerint a család a legtermészetesebb közösség, a társadalom legősibb alapvető eleme, amely nem minősíthető vissza valamiféle "szerződéses érdektársulásra", szerepe a társadalom szövetének megerősítésében alapvető, ezért ha a családok sérülnek, rajtuk keresztül sérül az összes közösségi forma is. Olyan cselekvési programra van szükség, amely a népességfogyás mélyén húzódó bajokat orvosolhatja - mondta.
    Szabó Ödön, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) frakcióvezető-helyettese előadásában rámutatott: ahhoz, hogy a magyarság kisebbségi helyzetben megmaradhasson, jogbiztonság, gazdasági és kisebbségi biztonság szükséges, Romániában pedig mind a hárommal vannak gondok. Azt mondta: a magyar vállalkozókat és a közösség vezetőit rendszeresen megfélemlítik, utalva az elkobzott egyházi vagyon visszaszolgáltatását segítők koncepciós pereire, valamint a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum ügyére. 
    Ebben a helyzetben különösen nehéz megteremteni a családok biztonságérzetét, amelyhez elengedhetetlen a határon túli magyarság egysége és a meglévő magyar oktatási hálózat megvédése - mutatott rá Szabó Ödön.
    Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség - Demokratikus Cselekvés Pártja szerbiai parlamenti frakcióvezetője közölte: Szerbiában a legutóbbi népszámlálás adatai szerint a lakosság 3,5 százaléka vallja magát magyar nemzetiségűnek, ez 40 ezerrel kevesebb embert jelent, mint tíz évvel korábban. A demográfiai csökkenés egész Szerbiát érinti, de a kisebbségi közösségek esetében jelentősebb, mint az országos átlag - magyarázta. Hozzátette: ráadásul a magyar közösségben az átlagéletkor három évvel magasabb, mint a szerbiai átlag.
    Pásztor Bálint kifejtette: feladatuk, hogy a magyar közösséget a szülőföldön tartsák, ez az alapja a demográfiai mutatók javulásának, a boldogulásuknak és a kollektív jogok érvényesítésének. Bár a magyar kormány határozott támogatását élvezik, "a csatákat elsősorban otthon kell megvívni", ezért fontos a magyar közösség megfelelő képviselete a szerbiai törvényhozásban és az önkormányzatokban - vélekedett.
    Őry Péter, a szlovákiai Magyar Közösség Pártja országos tanácsának elnöke a gazdasági helyzet fontosságról beszélt. Mint mondta, a fiatalok szülőföldön maradási, családalapítási és gyermekvállalási kedvét erősen befolyásolja egy-egy térség gazdasági helyzete. 
    Közlése szerint Szlovákiában a gazdaságilag leggyengébben teljesítő térség éppen a magyarok lakta régió. Van olyan határ menti település, ahol 70 százalékos a munkanélküliség, és ezek a területek rendre kimaradnak a szlovák kormány ipari fejlesztéseiből - mondta. 
    Őry Péter aggasztó jelenségként szólt arról, hogy a magyar fiatalok "nem fektetnek be a jövőbe", inkább eladják nagyszüleik, szüleik földjét.
    Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, parlamenti képviselő hangoztatta: a családok helyzete a legfontosabb a magyar nemzet jövője és megmaradása szempontjából. Lényeges a nemzet egységének helyreállítása, hogy ebben az egységben tehessenek a nemzet megmaradásáért - mutatott rá.
    Azt mondta: a kárpátaljai magyarság élete soha nem volt könnyű, rengeteg nehézséggel kellett szembenéznie történelme során, sokat kellett küzdenie. A család azért fontos, mert amikor más lehetőség nem volt, a magyar nyelvet és kultúrát a családban ismerte meg a kárpátaljai magyar - magyarázta Brenzovics László.