Gedeon napja van. | 2024.03.28

Aláírták a koncessziós szerződést az NFM bányászati felhívásán nyertes pályázó cégek

2017-02-17 18:18:00

 Aláírták a koncessziós szerződést a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) bányászati felhívásán nyertes pályázó cégek, a Mol Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. (Mol) és a PannErgy Geotermikus Erőművek (PEGE) Zrt. - közölte a tárca pénteken az MTI-vel.

    A koncesszió révén a Mol hat újabb területen (Bázakerettye, Bucsa, Jászárokszállás, Mezőtúr, Okány-nyugat és Zala-nyugat) kezdheti el a szénhidrogén-kutatást, a PEGE pedig Győr területén foghat a geotermikus energia kutatásába.
    A korábbi bányászati koncessziós tenderek nyerteseként a Mol négy szénhidrogén kutatási területen (Szegedi-medence nyugat, Okány-kelet, Battonya-Pusztaföldvár észak, Dány) rendelkezik már koncessziós szerződéssel, így a társaság magyarországi kutatási területeinek száma az új koncessziókkal tízre emelkedett. Az idei geotermikus pályázat nyertesének, a PEGE-nek a mostani az első  koncessziós kutatási területe.
    A közleményben felidézték, hogy az NFM 2016 júniusában tette közzé bányászati felhívását, a nemzeti fejlesztési miniszter 2016 decemberében döntött a már negyedik alkalommal meghirdetett bányászati koncessziók megadásáról, a minősítő bizottság értékelése és javaslata alapján.
    Az eddigi négy tenderben megjelent 34 bányászati koncessziós pályázati felhívásra 42 pályázat érkezett, és a minisztérium 24 szerződést kötött a nyertes pályázókkal. A Mol mellett szénhidrogénes koncesszióval rendelkezik az O&GD Central Kft., a Vermilion Exploration B.V., a HHE Group Kft. és a kanadai Bankers Petroleum többségi tulajdonában álló Panbridge Hungary Zrt. Továbbá egy-egy geotermikus koncesszió keretében végezhet kutatást Magyarországon a korábbi évek nyerteseként a Mol leányvállalata, a CEGE Közép-Európai Geotermikus Energia Termelő Zrt. Jászberényben és az EU-FIRE EGS Hungary Kft. Battonyán.
    Az első három pályázati körben befizetett nettó koncessziós díjak 6,37 milliárd forint állami bevételt hoztak, a negyedik koncessziós szerződésekből további nettó 2,25 milliárd forint várható.
    A geotermikus koncesszió a szerződés hatályba lépésétől számított 35 évre, a szénhidrogén koncesszió 20 évre szól. Időtartamuk egy alkalommal, újabb pályázat kiírása nélkül, az eredeti koncessziós időtartam felével meghosszabbítható.
    Az NFM a befektetői érdeklődéssel összhangban 2017 első felében újabb bányászati koncessziók meghirdetését tervezi.