Emma napja van. | 2024.04.19

A magasabb energiaárak hajtották felfelé az amerikai termelői árakat januárban

2017-02-14 17:22:00

 A vártnál erősebben emelkedtek a termelői árak az Egyesült Államokban az energia és bizonyos szolgáltatások drágulásának eredményeként, de az erős dollár továbbra is féken tartotta a maginflációt.

    Az amerikai munkaügyi minisztérium kedden közölte, hogy a szezonálisan kiigazított adatok szerint januárban az előző hónaphoz képest 0,6 százalékkal nőttek a termelői árak, 2014 áprilisa óta a legerősebb ütemben. Elemzők a decemberivel azonos ütemre, 0,3 százalékos növekedésre számítottak.
    Éves összevetésben a decemberivel azonos mértékben, 1,6 százalékkal - 2014 novembere óta a legnagyobb mértékben - ugrottak meg a termelői árak. Elemzők 1,5 százalékos emelkedést vártak.
    A gyakran változékony élelmiszer- és energiaárakat nem tartalmazó termelői maginfláció havi szinten 0,4 százalékkal, az egy évvel korábbihoz képest pedig 1,2 százalékkal emelkedett januárban az előző havi 0,2 százalékos, illetve 1,6 százalékos növekedés után.
    A közelmúltban a növekvő energiaárak váltak az infláció elsőszámú forrásává, azaz megfordult az utóbbi évek trendje, miszerint az olajárak zuhanása lefelé nyomta az árakat. Januárban a benzin nagykereskedelmi ára 12,9 százalékkal emelkedett egy hónap alatt, tavaly januárhoz képest pedig 32,3 százalékot.
    Az amerikai jegybankrendszer szerepét betöltő Federal Reserve figyeli, hogy a jelek az infláció erősödésére utalnak-e. A Federal Reserve inflációs célszáma 2 százalék, de a pénzromlás üteme már négy éve nem éri el ezt a szintet.
    Decemberben az előző hónaphoz képest 0,3 százalékkal, éves összevetésben pedig 2,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak. A januári adatot szerdán közli a munkaügyi minisztérium. Elemzők arra számítanak, hogy a 12 hónapra visszatekintő infláció 2,4 százalékra emelkedik.
    Ha az árak túl gyorsan emelkednek, az azt jelzi, hogy a pénz túl könnyen áramlik be a gazdaságba, ez esetben a Fed valószínűleg emeli a kamatokat, hogy fékezze a hitelezést. 2015 decembere óta a Fed kétszer emelt kamatot, mindkétszer 0,25 bázisponttal emelte az irányadó sáv széleit.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó