Tivadar napja van. | 2024.04.20

Vádat emeltek egy 180 milliós, biztosító elleni csalás miatt

2017-02-11 09:55:42

Egy biztosítótársaság terhére elkövetett, több mint 180 millió forintos csalás miatt emelt vádat a Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség.

    A Fővárosi Főügyészség szombati, az MTI-hez eljuttatott közleményében ismerteti: a férfi 2009 nyarától volt az ügyvezetője egy társaságnak, amely biztosításközvetítői tevékenységgel foglalkozott. Októberben kötött megbízási szerződést egy biztosítóval euró alapú életbiztosítási termékének közvetítésére.
    Azt tervezte, hogy a biztosítót megtévesztve jelentős összegű biztosításközvetítői jutalékot szerez meg jogosulatlanul. Hamisan azt állította, hogy olyan szerződéses konstrukció keretében közvetíti ki a terméket, amelyben az ő cégének, illetve az azzal megbízási viszonyban álló egyéb cégeknek az alkalmazottai lesznek a biztosítottak.
    Ők azt a tájékoztatást kapták, hogy kedvezményként két éven át a vádlott közvetítő cége fizeti helyettük a biztosítás díját. A jutalék kifizetéséhez szükséges időre a cég be is fizette az esedékes díjakat, de utána semmilyen díjfizetés nem történt. A szerződéshez szükséges, még kitöltetlen iratokat a biztosítottak jóhiszeműen, átolvasás nélkül írták alá.
    A vád szerint a férfi cége 2009 októbere és 2010 augusztusa között 156 emberre kötött életbiztosítást, és több mint 180 millió forint jutalékot vett fel jogosulatlanul.