Emma napja van. | 2024.04.19

Évértékelő - Szakértő: ereje teljében lévő miniszterelnök mondott beszédet

2017-02-10 17:28:18

 

A Nézőpont Csoport vezérigazgatója szerint Orbán Viktor ereje teljében lévő, dinamikus miniszterelnökként tartotta meg évértékelőjét.

 

    Mráz Ágoston Sámuel az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában úgy fogalmazott, látott már ennél aggódóbb kormányfői beszédet is, Magyarország helyzete azonban jelenleg biztosabb, mint korábban.
    A szakértő felidézte Orbán Viktor azon gondolatát, amely szerint a világtörténelem legbizarrabb koalíciója jött létre az embercsempészek, a jogvédő aktivisták és az európai csúcspolitikusok között arra, hogy migránsok millióit szállítsák tervezetten Európába. Azt mondta, a miniszterelnök gondolatának lényege, hogy a brüsszeli elit úgy véli: a néppel van a baj, ezért a lakosságot kell "lecserélni".
    Mráz Ágoston Sámuel szavai szerint az Európai Unióban ellentét feszül unionisták és szuverenisták között. Utóbbiak a nemzetállamok hívei - jegyezte meg. Az unionisták éles kritikát fogalmaznak meg az idegenrendészeti őrizet intézményével szemben, ezt azonban csupán látszólag teszik a humanizmus nevében, valójában más áll mögötte - vélekedett.
    A szakértő azt mondta, javul Magyarország és Közép-Európa imázsa, így a régió vonzóvá válhat a kontinens más részein élőknek. Stabil pont lehet, ha nyugatabbra tartós válság alakul ki - fűzte hozzá.
    A Nézőpont Csoport vezérigazgatója arról is beszélt, hogy Orbán Viktor világossá tette: nem a civil szervezetekkel - tehát például a horgászegyletekkel vagy a tánckörökkel - van problémája, hanem azokkal a nemzetközi szervezetekkel, amelyek befolyásolni próbálják a magyar belpolitikát.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
08:59
- Mezőgazdasági gépbe szorult világháborús gránátot hatástalanítottak a tűzszerészek
MTI hírfelhasználó