Emma napja van. | 2024.04.19

Őrizetbe vett a francia rendőrség négy, terrortámadás előkészítésével gyanúsított embert

2017-02-10 11:56:37

Őrizetbe vett a francia rendőrség pénteken négy embert, köztük egy 16 éves lányt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy merényletet készítettek elő a dél-franciaországi Montpellier-ben - közölték nyomozati források.

    A tájékoztatás szerint a 16, 20, 26 és 33 éves gyanúsítottakat azután tartóztatták le, hogy acetont vásároltak, amelyre feltételezhetően egy robbanószerkezethez volt szükségük.
    A házkutatások során a dzsihadisták által előszeretettel használt TATP-t, vagyis triaceton-triperoxid nevű robbanóanyagot, acetont, fecskendőket és védőkesztyűket találtak a nyomozók a gyanúsítottak lakásában, akiknek egy részét radikalizálódás miatt megfigyelés alatt tartották a titkosszolgálatok.
    A hatóságok szerint a 16 éves lány a közösségi oldalakon nagyon aktív volt, és többször is jelezte, hogy szeretne csatlakozni Szíriában vagy Irakban az iszlamistákhoz, vagy ha az nem sikerül, akkor Franciaországban szeretne merényletet végrehajtani. 
    A France Info hírrádió úgy értesült, hogy a vele együtt letartóztatott három férfi közül kettőt ismerték a terrorelhárító szervek. A 20 éves férfi együtt élt a lánnyal, őt radikalizálódás, illetve azért tartották nyilván, mert 2015 végén Szíriába próbált elutazni. 
    A BFM hírtelevízió úgy tudja, hogy a férfi öngyilkos merényletre készült. A pár össze akart házasodni, s a lány Szíriába akart elindulni a terrortámadás előtt. Harminchárom éves társukat radikalizálódás miatt figyelték meg, ő volt a pár "tanítója", és kapcsolatokkal rendelkezett Szíriában. A negyedik, 26 éves férfi nem tartozott szorosan a csoporthoz.
    A titkosszolgálatok olyan nyomokkal rendelkeztek, amely alapján feltételezhető volt, hogy a csoport akcióba kíván lépni és azonnali merényletre készül, ezért őrizetbe vették a gyanúsítottakat. A rendőrség arról nem tájékoztatott, hogy hol és mikor tervezték a terrortámadást.
    Franciaországban a 2015. november 13-i párizsi merényletsorozat óta rendkívüli állapot van érvényben, a rendőrség bárkit őrizetbe vehet, akiről a közrend megzavarását gyanítja. A hatóságok és a kormány rendszeresen figyelmeztetnek arra, hogy továbbra is magas szintű a terrorfenyegetettség.
    Egy héttel ezelőtt egy 29 éves egyiptomi állampolgár bozótkésekkel támadt a párizsi Louvre múzeumánál járőröző katonákra, de sikeresen ártalmatlanították. A késelő a támadás közben azt kiabálta: "Allahu akbar" (Allah a leghatalmasabb). Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet nem vállalta magára a támadási kísérletet, de az elkövető azt vallotta: magáénak vallja a szervezet iszlamista nézeteit.