Emma napja van. | 2024.04.19

NGM-államtitkár: korszerű technológia, innováció kell a kkv-k fejlődéséhez

2017-02-10 11:28:59

 

A korszerű technológia alkalmazása, az új piacok megtalálása, az innováció és a technológiai fejlődés a kulcsa a hazai mikro-, kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) fejlődésének és hatékonyságuk növelésének - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára pénteken Sopronban, a vállalkozásfejlesztést elősegítő pályázati lehetőségeket bemutató fórum előtt, sajtótájékoztatón.

 

    Lepsényi István felidézte: Magyarország a 13. helyen szerepel a világ 45 vezető országát tartalmazó 5. Nemzetközi Szellemi Tulajdon Index rangsorában, megelőzve egyebek mellett Lengyelországot, Izraelt és Kanadát is. Ez az eredmény azt mutatja, hogy az innováció terén Magyarország jelentősen előrelépett.
    Hangsúlyozta: a bruttó hazai termék több mint felét adják a kkv-k, amelyeknek a növekedése az elmúlt években meghaladta a nagyvállalatok bővülését, a hazai foglalkoztatottaknak pedig mintegy hetven százaléka helyezkedik el a szektorban.
    A fejlődést a kormány azzal is segíti, hogy a munkáltatói terheket csökkenti, amellyel mintegy 580 milliárd forint marad a vállalkozásoknál. Ez lehetővé teszi a munkaadóknak, hogy a magasan képzett munkavállalóik bérét megemeljék. Ebbe az intézkedési körbe tartozik egyebek mellett a társasági adó mérséklése kilenc százalékra, amelytől több új innovatív vállalkozás alakulását várja a kormány - magyarázta az államtitkár.
        Az MTI-nek az államtitkár arról is beszélt, hogy a kkv-k számára a legtöbb pályázat már megnyílt, ezekből a legfontosabb a kapacitásbővítési pályázat, amelyre szavai szerint óriási az érdeklődés és a lehetőségeket valószínűleg bővíteni kell majd. 
    A logisztikai területen márciusban nyílnak meg a pályázatok, amelyek logisztikai fejlesztésekre fognak forrást biztosítani. Kialakítanak majd mintagazdaságokat, ahol korszerű technológiákat alkalmaznak és mutatnak be, mert nemzetközi statisztikák szerint átlagosan tíz százalékkal lesznek hatékonyabbak a korszerű technológiákat alkalmazó vállalkozások. 
    Az úgynevezett integrátori pályázatokra húsz milliárd forint áll rendelkezésre. A cél, hogy a nagyvállalatoknak minél több kis- és közepes vállalkozás váljon beszállítójává, amellyel már az európai piac nyílna meg a vállalkozás előtt. 
    Az idén az ötszázmilliárd forintot is meghaladja a kkv-k számára biztosított támogatás mértéke. A fejlesztésekre szánt európai uniós és a hozzákapcsolódó hazai források hatvan százaléka megy a gazdaságba és ennek jelentős hányada a kkv-kat érinti. 
    Firtl Mátyás, Sopron és térsége KDNP-s országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a gazdasági mutatók szerint az elmúlt évek legstabilabb költségvetési környezetében tudnak működni a hazai kkv-k, a parlamenti munka alappillére pedig a következő időszakban a jövő évi költségvetés elfogadása lesz, amellyel még kiszámíthatóbb környezet teremtődik meg a vállalkozások számára.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó