Gedeon napja van. | 2024.03.28

Elemzők: magas marad a kereskedelmi többlet, de a tavalyi rekordot nem éri el

2017-02-09 11:00:38

A fogyasztás és a beruházások növekedése, valamint a várhatóan emelkedő nemzetközi olajárak miatt az idén aligha ismétlődhet meg a tavalyi rekordméretű kereskedelmi többlet, de a szufficit idén is jelentős lesz - állapították meg a KSH előzetes adatait az MTI-nek kommentáló elemzők csütörtökön. 

    A Központi Statisztikai Hivatal csütörtökön kiadott  első becslése alapján a külkereskedelmi termékforgalom 9,978 milliárd euró többlettel zárta a tavalyi évet a 2015-ös 8,595 milliárd euró után. A kivitel euróban 3,1, a behozatal 1,7 százalékkal nőtt és 93,274, illetve 83,295 milliárd euró volt. A decemberi 556 millió euró aktívum 82 millióval kisebb lett az egy évvel korábbinál, mert az import 9,9 százalékos növekedése, meghaladta az export 7,7 százalékos ütemét.
    Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint a következő hónapokban folytatódhat az export növekedése, mivel az ipar tavalyi gyengélkedése feltehetően átmeneti lehetett, míg az európai konjunktúra mutatók is élénkülést jeleznek. A tavalyi, majdnem 10 milliárdról ebben az évben 8,6-8,8 milliárd euróra csökkenhet a külkereskedelmi többlet a jelentősen élénkülő hazai beruházások, valamint a tavalyinál valószínűsíthetően magasabb átlagos olajárak miatt. 2018-ban pedig az új autóipari kapacitások várható üzembe helyezése miatt érdemben bővülhet a kivitel, így az élénk belső kereslet ellenére sem várható a külkereskedelmi többlet további jelentős csökkenése.
    Ürmössy Gergely, az Erste Bank  vezető makrogazdasági elemzője szerint is csökkenni fog a külkereskedelmi szufficit. Bizonytalanságot jelent az export szempontjából, hogy az európai konjunktúra továbbra is törékeny, valamint az is, hogy bizonyos autóipari kapacitások leállnak idén. Az importot jelentősen duzzaszthatja a felpörgő fogyasztás, illetve az erősödő beruházási aktivitás. Annak ellenére, hogy csökkenhet, összességében idén is masszív maradhat  a külkereskedelmi többlet, ami a forint árfolyamára nézve védelmet jelenthet turbulens piaci időszakokban, írta az Erste Bank vezető elemzője az MTI-nek megküldött kommentárjában.