Andrea napja van. | 2024.04.18

Az FBI a nácik által eltulajdonított festményt adott vissza a jogos örökösöknek

2017-02-09 06:55:24

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) szerdán New Yorkban ünnepélyes keretek között adta vissza egy Németországból elmenekült zsidó család hagyatékkezelőjének azon értékes festmények egyikét, amelyeket a nácik annak idején erőszakkal elvettek tőlük.

    A New York-i Zsidó Örökség Múzeumában tartott ünnepségen az FBI egy XVII. századi németalföldi mester olajfestményét adta át a Max és Iris Stern Alapítvány képviselőinek. A Jan Franse Verzijl festette Fiatal férfi Bacchusként című festményt Max Stern műkereskedőtől vették el, s most a család hagyatékát gondozó alapítványnak szolgáltatták vissza.
    Több mint nyolcvan évvel ezelőtt ugyanis a nácik mások mellett az ismert német zsidó galériatulajdonost, Max Sternt is arra kényszerítették, hogy - mielőtt száműzetésbe menekül -, eladja nekik a család mintegy 400 értékes festményből álló gyűjteményét.
    Stern 1937 decemberében elhagyta Németországot és a kanadai Montréalban telepedett le, ahol híres műgyűjtő és műkereskedő lett. 1987-ben hunyt el, és gyűjteményét alapítványára és annak három haszonélvezőjére - a kanadai Concordia és McGill egyetemekre, valamint a jeruzsálemi Héber Egyetemre - hagyományozta. A gyűjteményben sok olyan, korábban az ő tulajdonában volt festmény is található, amelyet Sternnek sikerült az évtizedek alatt visszaszereznie.
    Számos értékes festménynek azonban nyoma veszett.
    A Fiatal férfi Bacchusként a Stern-gyűjtemény tizenhatodik olyan darabja, amelyet az amerikai nyomozóknak az 1990-es évek vége óta tett erőfeszítéseik eredményeként sikerült visszajuttatniuk az alapítványnak.
    Az FBI műkincsrablásra szakosodott részlegének egyik munkatársa 2015-ben egy New York-i kiállításon vette észre a most visszaszolgáltatott festményt, amely egy olasz galériatulajdonos birtokában volt. Az olasz műkereskedő nem ismerte az olajkép történetét.
    Az amerikai külügyminisztérium egyik főosztályán hat munkatárs dolgozik azon, hogy felkutassa a nácik által egykor eltulajdonított műtárgyakat és egyéb javakat, köztük banki letéteket. A külügyminisztérium intendánsa, Maria Vullo a CBS televíziónak elmondta, hogy a németalföldi mester alkotásának visszaszerzése "kicsiny jelképes igazságszolgáltatás azoknak, akik megszenvedték a Holokauszt elmondhatatlan rémségeit".

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány