Auguszta napja van. | 2024.03.29

A német külügyminiszter Washingtonban eszmecserét folytatott az amerikai alelnökkel és a külügyminiszterrel 

2017-02-03 08:43:13

Sigmar Gabriel német külügyminiszter csütörtökön Washingtonban megbeszélést folytatott Mike Pence alelnökkel és Rex Tillerson külügyminiszterrel, s mint utána hangsúlyozta: sok területen van közöttük egyetértés. 

    A német külügyminiszter az első magasrangú német politikus, aki az új amerikai adminisztráció vezető politikusaival tárgyal. A Pence alelnökkel és Tillerson külügyminiszterrel folytatott megbeszélései után úgy nyilatkozott: "rendkívül elégedett, mert egy sor kérdésben egyetértettünk". Igaz - mint kifejtette -, azokról a lényeges kérdésekről, amelyekben jelentős nézetkülönbség van Berlin és Washington között, nem esett szó. 
    A migrációs problémáról, az Európai Unióval kapcsolatos ügyekről, Ukrajnáról és Oroszország helyéről és szerepéről a megbeszéléseken csak Sigmar Gabriel fejtette ki véleményét.  
    A német miniszter elmondása szerint mind az amerikai alelnök, mind az amerikai diplomácia vezetője hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államoknak érdeke Európa erősítése. Pence alelnök februárban részt is vesz a hagyományos müncheni biztonságpolitikai konferencián.         Gabriel újságíróknak elmondta, hogy a megbeszéléseken felvetette a szabadkereskedelem ügyét, kifejtve, hogy a szabad és korrekt kereskedelem híve, bírálta Trump elnök tervezett kereskedelempolitikai intézkedéseit és kifejtette azt is, hogy Európai Unió Oroszország ellen hozott szankcióinak mindaddig érvényben kell maradniuk, amíg nem történik érdemleges lépés a minszki egyezmény előírásainak betartásában. "Senki nem mondott ellent nekem" - hangsúlyozta Gabriel. Leszögezte továbbá, hogy síkra szállt az erős transzatlanti partnerség mellett, mert szerinte "kulturálisan és politikailag sincs még egy olyan régió, amely oly közel állna egymáshoz, mint Németország, az Egyesült Államok és az Európai Unió. 
    A megbeszélésekről közleményt adott ki a Fehér Ház is, amely a politikusok NATO-ról tett megjegyzéseit emelte ki, s azt hangsúlyozta, hogy valamennyi NATO-tagországnak teljesítenie kell a szövetség iránti pénzügyi kötelezettségeit. A közlemény szól arról is, hogy az észak-atlanti szövetségnek alkalmazkodnia kell az új kihívásokhoz, hogy érdemben tudjon szemebszállni az erőszakos szélsőségességgel és a terrorizmussal.       A közleményben a Fehér Ház tudatja: Mike Pence alelnök február végén Brüsszelbe utazik, és az Egyesült Államok európai szövetségeseivel és NATO-partnereivel megvitatja majd, hogyan lehet mélyíteni és erősíteni a transzatlanti kapcsolatokat.