Emma napja van. | 2024.04.19

Vegyesen nyithatnak a főbb európai piacok

2017-02-03 07:32:22

Vegyesen nyithatnak a főbb nyugat-európai tőzsdék, miután a kínai újholdévet követő első munkanapon, pénteken a kínai jegybank meglepte a befektetőket azzal, hogy emelte a rövid lejáratú hitelkamatait.  

    A határidős jegyzések alapján a londoni tőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 4 ponttal csökkenhet, míg a frankfurti DAX 8 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig 1 ponttal emelkedhet nyitásban. 
    Délelőtt az euróövezet szolgáltatóiparának januári teljesítményről kaphatnak képet a befektetők a Markit beszerzésimenedzser-indexének végleges adatai alapján, majd az Európai Unió statisztikai hivatala a decemberi kiskereskedelmi adatsort hozza nyilvánosságra. 
    A nap leginkább várt adata délután jelenik meg: az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai hivatala közzéteszi a gazdaság egészére vonatkozó munkaerőpiaci adatait. Elemzők arra számítanak, hogy a foglalkoztatottak száma 165 ezerrel nőtt januárban az előző havi 156 ezres emelkedés után, a munkanélküliségi ráta pedig a decemberivel azonos szinten, 4,7 százalékon maradt. 
    Ázsiában és a csendes-óceáni térségben vegyesen változtak az árfolyamok. Míg Kínában, Hongkongban és Ausztráliában csökkentek az irányadó tőzsdemutatók, Japánban és Dél-Koreában stagnálással egyenértékű enyhe pluszban zártak az indexek. 
    A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,16 százalékkal 453,51 pontra esett pénteken a helyi idő szerinti késő délutáni kereskedésben.
    A kőolaj világpiaci ára emelkedik. Közép-európai idő szerint reggel nyolc óra körül az észak-tengeri Brent áprilisi szállításra hordónként (159 liter) 56,88 dollárba került, 32 centes, 0,57 százalékos pluszban forgott az ázsiai kereskedésben. A New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate amerikai könnyűolajfajta ára márciusi szállításra hordónként 39 centtel, 0,73 százalékkal, 53,93 dollárra nőtt.
    Csütörtökön vegyesen zártak a nyugat-európai tőzsdék. A frankfurti DAX-index 0,27 százalékkal, 11 627,95 pontra csökkent, míg a párizsi CAC-40 index 0,05 százalékkal, 4793,50 pontra, a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index pedig 0,47 százalékkal, 7140,75 pontra nőtt. 
    Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,05 százalékkal, 3257,23 pontra, a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSE Eurofirst 300 indexe pedig 0,32 százalékkal, 1428,56 pontra csökkent.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó