Csongor napja van. | 2024.04.16

Sikeresen zárult a recski emlékpark látogatóközpontjára kiírt pályázat

2017-02-02 16:10:00

 

Sikeresen lezárult a recski emlékpark látogatóközpontjának tervezésére kiírt pályázat, amelyre a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) diákok ötleteit várta. A szakmai zsűri négy díjat osztott ki és további két pályázatot ítélt jutalmazásra érdemesnek - tájékoztatta a NÖRI csütörtökön az MTI-t.

 

    Az első díjat és a vele járó 600 ezer forintot a Vörös Gergely, Hargitai Márk Máté, Süttő Réka, Szabó Attila és Komáromi Kinga által tervezett komplexum nyerte. A www.recskiemlekhely.hu oldalon megtalálható dokumentáció szerint az általuk tervezett épület tömege egy egyszerű eltört hasáb, "jelképezvén, hogy azoknak az időknek vége lett, ugyanakkor a kor lenyomata továbbra is számottevően megmarad életünkben". 
    Két második díjat osztott ki a zsűri: Urbán Jakab és Incze Sándor elképzelése, valamint Bagó Júlia és Borbély Fruzsina terve is 400 ezer forint jutalomban részesült. 
    A 300 ezer forinttal járó harmadik díjat Beke András kapta. Emellett egy pályamű mély gondolatisága miatt kiemelt megvételt, egy másik pedig a tudatosan kialakított labirintusszerű bejárása miatt megvételt érdemelt ki.
    A NÖRI közleménye felidézi, hogy 2016 októberében írta ki az intézet a diákoknak szóló nyílt ötletpályázatot, amelyre mintegy két tucat munka érkezett be. 
    A pályázatokat egy építészekből, történészekből és az egykori tábor túlélőit képviselő szervezet tagjából álló testület értékelte. A bizottság elnöke Radnainé Fogarasi Katalin, a NÖRI főigazgatója, társelnöke Füleky Zsolt építészeti és építésügyi helyettes államtitkár volt. A pályázatokat a zsűri egyszerre értékelte történetiség, emlékezet és kegyeletiség szempontjából, emellett fontosnak tartották annak mérlegelését, hogy az új fogadóépület milyen hatással lesz a látogatókra.
    A díjazott munkákat a www.recskiemlekhely.hu oldalon lehet megtekinteni.
    A recski emlékpark egyike Magyarország történelmi emlékhelyeinek. 
    Radnainé Fogarasi Katalin, az intézet főigazgatója a pályázat kiírásakor az MTI-nek elmondta, hogy a park teljes rekonstrukciójának gondolata és szükségessége két évvel ezelőtt merült fel, mikor a középiskolai tananyagba ajánlásként bekerült, hogy amennyiben lehetséges, érettségiig a diákok látogassák meg az emlékhelyet. A jelenlegi infrastruktúra azonban nem teszi lehetővé, hogy az emlékpark kulturált körülmények között, nagy számban látogatókat fogadjon, ezért kezdődött el a közös gondolkodás a park jövőjéről a kormányzattal és a Recski Szövetséggel együtt. A fejlesztés első lépcsője a fogadóépületre kiírt ötletpályázat. 
    "Fiatalos gondolkodással és lendülettel szeretnénk kialakítani a fogadóépületet és a 21. század eszközeivel szeretnénk bemutatni a fiataloknak a kommunizmus egykori táborai közül az egyik legszörnyűbb, a magyar gulágnak is nevezett recski kényszermunkatábort" - fogalmazott korábban Radnainé Fogarasi Katalin.