Friderika napja van. | 2019.09.20 | MNB középárfolyam:

Jótékonysági koncertet ad a Kormorán együttes

2017-02-01 09:45:07

Jótékonysági koncertet ad a Kormorán együttes február 17-én a Stefánia palotában: a folk-rock csapat a bevételt a Herman Ottó Általános Iskola 12 éves tanulója, Csighy Alexandra számára ajánlja fel, akinek betegsége miatt csontvelő transzplantációra lesz szüksége az év első felében.

    Koltay Gergely, a zenekar vezetője az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában elmondta: az együttes kötelességének érzi, hogy segítsen.
    Mint fogalmazott: "nem az a pár ezer forint fogja meggyógyítani Alexandrát, amit összegyűjtünk, hiszen nagyon jó orvosaink vannak, kiváló a hazai egészségügy, hanem az a szeretet, amit kap azoktól, akik eljönnek a koncertre".
    Hozzátette, akik eljönnek a rendezvényre, azt a reményt erősítik, hogy Alexandra előtt egy csodálatos életút áll.
    Szenes Gyöngyi, a koncert főszervezője elmondta, hogy a kislány tavaly októberben nagyon súlyos állapotba került, az életéért küzdöttek és akkor született meg ennek a fajta segítségnyújtásnak az ötlete.
    A koncert teljes bevétele a Tegyünk a Leukémiás Gyermekekért és Betegekért Közhasznú Alapítványon keresztül jut el Alexandrához és a családjához. 
    Koltay Gergely szerint a február 17-i koncerten eljátszanak minden régi dalt, amelyet szeret a közönség, és azokat is, amelyek tavaly csendültek fel először a zenekar negyven éves jubileumi koncertjén.