Emma napja van. | 2024.04.19

Veronai baleset - Hetvenmillió forintot meghaladó adományt gyűjtött az Ökumenikus Segélyszervezet

2017-01-31 12:39:25

 

Már több mint 70 millió forintnyi felajánlás érkezett a másfél héttel ezelőtti veronai buszbalesetben érintett családok, sérültek és az elhunytak hozzátartozói részére - közölte az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

 

    Lehel László elmondta: a 16 halálos áldozatot követelő tragédia másnapján indult a gyűjtés, amelynek során óriási összefogást tapasztaltak, egy emberként mozdult meg az ország. Az adományok 98 százaléka magánszemélyektől érkezett: voltak pár száz forintosak, a többségük 5-10 ezer forintos, de érkeztek százezres, sőt, milliós nagyságrendű felajánlások is - ismertette az adatokat a gyűjtést lebonyolító segélyszervezet vezetője.
    Az arányok mostanában változhatnak, mert két nagy bank, egy multi és egy sportrendezvény szervezői is bekapcsolódtak az adományozásba - közölte Lehel László. Az Ökumenikus Segélyszervezet továbbra is fogad pénzadományokat a www.segelyszervezet.hu honlapon és a 11705008-20464565 számlaszámon. Lehel László kérte, hogy az átutalásokra minden esetben írják rá: "Buszbaleset". 
    A gyűjtés az áldozatok temetéséig, tehát várhatóan még egy-két hétig folytatódik. Azok az adományozók, akik megadták a címüket, személyre szóló köszönőlevelet és a felajánlás felhasználásáról szóló tájékoztatást kapnak. További információk találhatók az Ökumenikus Segélyszervezet honlapján, illetve Facebook-oldalán - tette hozzá.
    Lehel László hangsúlyozta, hogy a segélyszervezet biztonságos adományozási csatorna, minden felajánlás az érintett családokhoz kerül, és minden a tragédiában veszteséget szenvedett család részesül az adományokból. Még nem tudják pontosan, hogyan osztják szét a felajánlásokat, de az bizonyos, hogy a családokat ért csapás mértékének megfelelően próbálnak differenciálni és egyeztetnek a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium vezetésével, ahová az áldozatok és sérültek nagy része járt. A segélyszervezet vezetője jelezte azt is, hogy az adományokat a nyilvánosság kizárásával szeretnék átadni.
    Lehel László elmondta, hogy a tragédiában közvetve, távolabbi hozzátartozók, illetve ismerősök révén a segélyszervezet egyes munkatársai is érintettek.
    A Ökumenikus Segélyszervezet vezetője köszönetet mondott az adományozóknak. Pénzzel nem lehet gyászt, bánatot, elkeseredést, emberi nyomorúságot megváltani, de lehet összetartozást, együttérzést, szeretetet kifejezni. "Ezt volt a célunk" - mondta Lehel László.
    Január 20-án éjjel az olaszországi Verona közelében balesetet szenvedett egy magyar fiatalokat szállító busz, tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó