Auguszta napja van. | 2024.03.29

Fidesz: ha a baloldalon múlt volna, nem lenne otthonteremtési program

2017-01-30 15:15:22

A Fidesz-frakció szóvivője szerint ha a baloldalon múlt volna, akkor ma sem otthonteremtési program, sem családi otthonteremtési kedvezmény (csok) nem lenne.

    Halász János hétfői budapesti sajtótájékoztatóján - miután a kormány friss adatokat közölt a csokról - úgy fogalmazott: az ellenzéki pártok kezdettől fogva támadják az otthonteremtési programot, "ha a baloldalon múlna, ismét eltörölnék", mint azt kormányzásuk alatt egyszer már megtették.
    Gyurcsány Ferenc és a szocialisták ugyanis kormányzásuk idején felszámolták az első Orbán-kabinet által bevezetett otthonteremtési kedvezményeket, megszüntették az állami támogatású lakáshitelt, több mint duplájára emelték a lakásáfát, és kockázatos devizahitelekbe kergették a családokat - mondta, megjegyezve, hogy ennek eredményeként 2010-ben már egymilliónál is több bajbajutott devizahiteles család volt Magyarországon.
    A Fidesz azonban kormányzása óta - a devizahitelek forintosítása mellett - megteremtette a biztonságos otthonteremtés feltételeit, az erre vonatkozó program milliókkal tette olcsóbbá az otthonteremtést - hangsúlyozta a frakciószóvivő.
    Kijelentette: amíg a Fidesz kormányoz, garantált az otthonteremtési program működése, sőt azon vannak, hogy minél többen igénybe vehessék.
    Halász Jánost kérdezték az izsáki fideszes polgármester vadászházügyéről, amelyről úgy nyilatkozott: meg kell várni a vizsgálat végét, de ha szabálytalanság történt, annak meglesz a következménye.
    A Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtöki budapesti látogatása idejére tervezett Együtt-tüntetés ügyében a szóvivő kérdésre azt mondta: a demokratikus jogokkal nem szabad visszaélni.
    A civil szervezetekkel kapcsolatban tervezett vagyonnyilatkozat-tételi előírásokról szintén kérdésre Halász János azt közölte: a civil szervezetek átláthatóságát szolgáló javaslatról a parlament tavaszi ülésszakán akarnak tárgyalni.