Auguszta napja van. | 2024.03.29

Szakértő: az európai integráció még nem élt meg ilyen nagy válságot

2017-01-28 08:25:00

Az európai integráció több válságot megélt már története során, de ilyen nagyot még soha - mondta Tóth Norbert nemzetközi jogász az M1 aktuális csatorna műsorában pénteken.

    Tóth Norbert - akit Orbán Viktor miniszterelnöknek arról a minap, angol nyelven megjelent cikkéről is kérdeztek, amelyben a kormányfő egyebek mellett úgy fogalmazott, hogy az európai projekt megrekedt a pályáján - azt mondta: több egymásra rakódó európai válságról van szó, amelyekből úgy tűnik, az unió nem nagyon tud kilábalni.
    A nemzetközi jogász ezek között említette az euró helyzetét, bizonyos országok, például Görögország gazdasági problémáit és a migrációt, amelyek felerősítették egymás hatását.
    Intézményi válság is van az unióban - tette hozzá Tóth Norbert, példaként említve az Európai Parlament (EP) helyzetét, amely minden szerződésmódosítással egyre több lehetőséghez jutott, társjogalkotó lett, bizonyos kérdésekben megkerülhetetlen, ami szerinte "eltúlzott" szerep.     Hozzátette ugyanakkor: az EP-vel kapcsolatban sokan arra hivatkoznak, hogy az az egyetlen uniós szervezet, amelynek tagjait a polgárok közvetlenül választják.
    A nemzetközi jogász Jean-Claude Junckerre, az Európai Bizottság elnökére utalva kitért arra is, hogy a bizottság esetében nagy jelentősége van annak, ki vezeti, és ha olyan politikus áll az élén, akinek "nagyobbak az ambíciói", mint amelyeket az intézmény keretei megengednek, akkor elkezdi tágítani azokat. Jelezte: az angolok és a magyarok már a luxemburgi politikus kinevezésekor sem értettek egyet ezzel a szerepfelfogással.
    Jean-Claude Juncker annak megfelelően politizál, amit ígért, ez viszont több tagállam érdekeit sérti - tette hozzá.
    Tóth Norbert szerint ha a külső határok kontrollja fenntartható lenne, akkor "Schengen nem kerülne veszélybe".