Emma napja van. | 2024.04.19

Részben új szakmai vezetők a vívóválogatott élén

2017-01-27 16:57:00

Több pozícióban megerősítette az eddigi szakmai vezetőt, egyes posztokra pedig új szakembereket választott a vívó-válogatott mellé a sportági szövetség (MVSZ).

    A kiemelt edzői szerződések január 31-i lejártához igazodva valamennyi válogatott edzői posztot megpályáztatta az MVSZ, és egy hétfős bíráló bizottság tett javaslatot a pozíciókra az elnökség számára. A magyar vívás utóbbi évtizedeinek legeredményesebb esztendeje után a szövetségi kapitányi poszton nincs változás, továbbra is Udvarhelyi Gábor irányítja a válogatottat.
    Párbajtőrben a férfiak vezetőedzője maradt Dancsházy-Nagy Tamás, a nőké pedig Kovács Iván. Férfi kardban Somlai Bélát Decsi András váltja, míg a nőket ezentúl Gárdos Gábor irányítja. Érsek Zsolt, aki eddig a férfi és a női tőrcsapatot együtt vezette, mostantól a férfiakért lesz felelős, míg a női válogatott vezetőedzőjének Marco Goncalvest nevezték ki.
    A megbízatások a 2018-as nyári felnőtt világbajnokság végéig szólnak, plusz két esztendős hosszabbítási opcióval. 
    A Sport XXI. program sportági utánpótlás vezetője Csongrádi László lett. 
    A különböző szakmai bizottságokban is történtek kisebb átalakítások. A jövőben a szakmai testület elnöke az MVSZ szakmai alelnöke, Somlai Béla lesz. A párbajtőr-bizottságot Imre Géza, a kardbizottságot Nagyházi Zoltán, a tőrbizottságot pedig Solti Antal vezeti majd.