Gedeon napja van. | 2024.03.28

Ritka vízimadarak telelnek a kemény tél miatt a Dunán

2017-01-25 11:26:30

A rendszeres telelőhelyeket borító vastag jégtakaró miatt szokatlanul sok vízimadár, köztük több veszélyeztetett, ritka faj egyede gyülekezik idén télen a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság működési területére eső Duna-szakaszon - közölte az MTI-vel a szervezet kommunikációs menedzsere.

    Kiss Mónika tájékoztatása szerint a nemzeti park őrszolgálata fokozottan figyeli ezt a területet. Tapasztalataik alapján az utóbbi hetekben ritka, vagy szórványosan megjelenő madárfajok is előkerültek a folyó érintett szakaszán. Többször is láttak például jegesrécét, örvös bukót, hegyi récét és füstös récét. A récék mellett nagy számban pihennek és éjszakáznak a folyón ludak is, amelyek között előfordult a világviszonylatban veszélyeztetett kis lilik, a vörösnyakú lúd és a szintén ritka apácalúd is. 
    A madarak feltehetően mindaddig ezen a vidéken maradnak, amíg nem áll be komoly változás Magyarország időjárásában - tette hozzá, jelezve, hogy amennyiben még az elmúlt hetekben jellemzőnél is zordabb tél jönne, úgy a madarak kényszerből elhagyhatják jelenlegi gyülekezőhelyeiket és délebbre vonulhatnak. A Duna Bajánál utoljára 1985 telén, azaz több mint három évtizede fagyott be teljesen, míg a legutóbbi jégzajlást 2012 februárjában regisztrálták ezen a szakaszon.
    Kiss Mónika megjegyezte, hogy a tartósan hideg időjárás próbára teszi a nálunk telelő madarakat. Szinte minden állóvíz és csatorna befagyott, és ez helyváltoztatásra kényszeríti a víziszárnyasokat. 
    A nálunk telelő vízimadarak a Duna jégtáblái között keresnek táplálékot és menedéket, így ha valaki mostanában ellátogat a folyó partjára, hatalmas réce- és vadlúdcsapatokat láthat, melyek ezrével tömörülnek egy-egy be nem fagyott dunai öbölben, vagy éppen pihennek valamelyik úszó jégtáblán. A nagy vízimadárcsapatokra pedig időről időre a velük táplálkozó sasok, elsősorban a rétisasok is lecsapnak - mondta a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság kommunikációs menedzsere.