Gedeon napja van. | 2024.03.28

Czibere: 4,6 milliárd forintos fejlesztő-foglalkoztató program indul áprilisban

2017-01-25 10:15:53

Mintegy 4,6 milliárd forint keretösszegű fejlesztő-foglalkoztató program indul április 1-jén a fogyatékossággal élő emberek, a pszichiátriai és szenvedélybetegek, valamint a hajléktalan emberek képességeinek, készségeinek fejlesztése - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

    Czibere Károly elmondta: a programban mintegy százharminc állami, civil, egyházi és önkormányzati intézmény vehet részt, és várhatóan hétezer embernek biztosítják az új szolgáltatást, amelynek célja az is, hogy javuljanak az érintettek foglalkoztatási esélyei.
    A program pályázatára keddig jelentkezhetnek az intézmények.
    Az államtitkár a Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központjának egyik műhelyében tartott sajtótájékoztatóján azt hangoztatta, a kormány elkötelezett abban, hogy a fogyatékossággal élők is megmutathassák, értékteremtő munkára képesek.
    Arról beszélt, nemcsak az intézményi világon kívül, hanem azon belül is biztosítani kell a munka lehetőségét a fogyatékossággal élő emberek számára. Ezért döntött a kormány még ősszel, majd az Országgyűlés decemberben arról, hogy megújítják az intézményekben élők számára a munkarehabilitáció rendszerét - fűzte hozzá.
    A pályázaton elnyert támogatást nem csak bérre, hanem tárgyi eszközök beszerzésére, új munkaállomások teremtésére is fordíthatják az intézmények, mert a cél az, hogy minél több munkahelyet hozzanak létre - mondta.
    Közölte, a fejlesztő foglalkoztatás áprilistól már nem kiegészítő, hanem teljesen önálló új szociális szolgáltatásnak számít a szociális törvényben foglaltak értelmében.
    Az államtitkár kitért arra, hogy a kormány nemrég elfogadta az úgynevezett kiváltási stratégiát, és abban már szerepel, hogy a nagy intézmények helyett kialakítandó új lakhatási formákban, például lakóotthonokban élő fogyatékos emberek számára "különös hangsúllyal" kell biztosítani a rehabilitáció, a foglalkoztatás lehetőségét.
    Czibere Károly emlékeztetett, az elmúlt öt-hat évben a fogyatékossággal élő, illetve munkaképességű emberek foglalkoztatási rátáját 17-18 százalékról mintegy 30 százalékra sikerült emelni; ebben nagy szerepe volt a szociális intézményekben történő foglalkoztatásnak.