Auguszta napja van. | 2024.03.29

Biztosítók: csak lassan bővül a síbiztosítási piac

2017-01-20 07:49:36

Lassan bővül csak a síbiztosítási piac az MTI által megkérdezett biztosítók és alkuszok szerint, még most is csupán minden második-harmadik magyar síelő köt utasbiztosítást, noha a balesetek mintegy 10 százalékánál egymillió forintot is meghaladta tavaly a megtérített összeg. 

    Lengyel Márk, az Európai Utazási Biztosító Zrt. elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta, az időjárás erősen befolyásolja, miként alakulnak a kötvényeladások a síszezonban, de alapvetően stagnál a piac az utóbbi években. Az is látszódik - tette hozzá, hogy a síelők száma nő, viszont az utazási irodák által szervezett síutak népszerűsége csökken, a sízők inkább egyénileg szervezik meg az utazásukat, illetve gondoskodnak a biztosításukról.
    A tavalyi - november elsejétől április 30-ig tartó - síszezonban mintegy 20 ezer kötvényt értékesített a társaság, ami 4 százalékos visszaesés a megelőző idényhez képest, azonban ezt az elnök-vezérigazgató elsősorban az enyhe téllel indokolta, és a 2016/2017-es szezonban már ismét a 2014/2015-ös szint elérésére számít. 
    Tájékoztatása szerint a kárkifizetések mértéke az utóbbi két évben nem változott, valamivel több mint 400 balesetet jelentettek be a síelők, amelyek körülbelül 10 százalékánál 1 millió forint felett volt a kárösszeg. A legmagasabb síbalesetből eredő kár 5,1 millió forintot tett ki - ismertette.
    A Netrisk.hu online biztosításközvetítő portál tapasztalatai szerint szintén stagnál a síbiztosítási piac, ugyanakkor az interneten megkötött utasbiztosítások aránya egyre nő. A Netrisken például 2015-ben az előző évhez képest 15 százalékkal nőtt a síbiztosítás kötések száma, míg tavaly 11 százalékkal több ilyen terméket vásároltak az előző évhez képest. A síbiztosítások 17 százalékkal drágultak egy év alatt, 2015-ben naponta 650 forintot fizettek az ügyfelek átlagosan, 2016-ban viszont 760 forintot. Az áremelkedés azonban nemcsak a díjak növekedésének tudható be a portál szerint, hanem annak is, hogy egyre komplexebb biztosítási csomagokat választanak a síelők.
    A Netrisk.hu közölte azt is, hogy az utóbbi 30 napban a síbiztosítások közel 80 százalékát öt biztosítónál kötötték: Mapfre, ViennaLife, Allianz, Union és Aegon. A statisztikákból kiderült továbbá, hogy a síbiztosítást kötők 75 százaléka Ausztriába utazik, 9 százalék a szlovákiai, további 4-4 százalék pedig az olasz vagy francia sípályákat veszi célba. A síelők átlagéletkora 32 év, a síutakra az idei szezonban átlagosan 5 napos utasbiztosítást kötnek az ügyfelek. 
    A biztosításközvetítő Agenta Consulting Kft. a biztosítóktól kapott statisztikai adatokra alapozva jelezte: a magyar síelőknek mindössze harmada köt utasbiztosítást, holott Magyarországon a közelmúltban évente mintegy 1300 síbaleset történt, a szomszédos országokban pedig több mint 100 ezer esetet regisztráltak. Mindazonáltal a társaság szerint a téli sportok népszerűsége és a síelők száma is növekszik a jövőben, amiben egyre több biztosító ismeri fel a lehetőségeket, tehát fokozatosan bővülő piacra lehet számítani.
    A társaság közleményében felhívta a figyelmet, hogy az átlagos utasbiztosítások nem vagy csak korlátozott mértékben fizetnek a síelés során előforduló balesetekre, ellentétben a síbiztosítási módozatokkal. A megfelelő biztosítás akár milliós terhet vehet le a síelők válláról egy esetleges mentés, vagy külföldről történő hazaszállítás esetén, sok esetben a síbiztosítás még a felszerelésre, a ruházat épségére is vonatkozik, illetve magában foglalhatja a síbérletek visszatérítését betegség vagy rossz idő esetén.
    A Vienna Life Biztosító példaként hozta fel Miklós Edit sízőt, aki a biztosító ügyfele, és aki az amatőr síelők számára is elérhető síbiztosítással rendelkezik, amely akár 50 millió forintos összegig térít baleset esetén.
    A biztosító jelezte, hogy a zauchensee-i sívilágkupa-futam hivatalos edzésén történt baleset bejelentését követően haladéktalanul felvették a kapcsolatot az ellátó külföldi egészségügyi intézményekkel. Valamennyi, a balesettel összefüggésbe hozható mentési és orvosi költségre - így többek között a kórházba történő helikopteres szállításra, a magánklinikán elvégzett műtétre és az ellátásra is - vállalta a garanciát a Vienna Life Biztosító. 
    A biztosító szerint a magyar utazók 35 százaléka köt utasbiztosítást, a síutakra indulóknak viszont 55-60 százaléka, ami részben azzal indokolható, hogy a sporteszközök drágák, és a biztosítások védelme többnyire kiterjed a sílécre, ruházatra, felszerelésre nemcsak lopás, hanem síbaleset közben bekövetkező rongálódás esetén is. 
    A szűken vett - január-március közé eső - szezonban több tízmillió forintot is kifizetett már a biztosító, bár volt olyan eset, ahol egyetlen ügyfél ellátása, mentése tízmillió feletti összegbe került - számolt be tapasztalatairól a Vienna Life. 
    A biztosító tájékoztatott arról is, hogy a versenyszerűen sportolók számára a magas baleseti térítési limit, a mentési, mentőhelikopteres költségek térítése, felelősségbiztosítási elemek megléte a fontos, ezzel szemben a "normál" síbiztosítás olyan kényelmi elemeket is tartalmazhat, mint az autó asszisztencia vagy a síbérlet árának térítése. A sportolók éves, valamint féléves bérletet preferálnak, szemben a "standard" termékkel, amely napidíjas biztosításként vásárolható meg a kint tartózkodás idejére.