Gedeon napja van. | 2024.03.28

A KKM az Olaszországba indulókat figyelmezteti a földrengéseket követően

2017-01-18 17:23:00

A Közép-Olaszországot szerdán ért három földrengés miatt figyelmezteti az országba indulókat a Külgazdasági és Külügyminisztérium konzuli szolgálata.

    A konzuli szolgálat honlapján szerda délután közzétett tájékoztatásban emlékeztettek: Közép-Olaszországot három egymást követő földrengés rázta meg. Az olasz geofizikai és vulkanológiai intézet jelentése szerint az egyes földmozgások epicentrumai tíz kilométeres mélységben, L'Aquila, Rieti és Teramo települések között helyezkedtek el, de érezhetők voltak Rómában, Firenzében és Nápolyban is. 
    A földmozgások a Milánó konzuli kerületéhez tartozó Emilia-Romagna tartományban is érezhetőek voltak, ugyanakkor Észak-Olaszországból jelentős károkról vagy személyi sérülésekről nem érkezett jelentés. Az ország északi területei utazási szempontból továbbra is biztonságosnak tekinthetőek.
    Mint írták, Rómában rövid időre leállították a metrót, de nem sokkal később ismét zavartalanul lehetett közlekedni. Rómában és Rietiben kiürítették az iskolákat, felfüggesztették a forgalmat az érintett területen áthaladó A24-es autópályán, valamint leállították a vasúti forgalmat is.
    A konzuli szolgálat szerint egyelőre nem érkeztek hírek komolyabb károkról, áldozatokról, ugyanakkor a kárfelmérést nehezíti a rendkívüli mennyiségű hó, amely az elmúlt hetekben esett a térségben, ahogyan a rendkívüli időjárás miatti áramkimaradások is nehézséget jelentenek. A polgári védelem aktiválta krízisközpontját, amellyel Paolo Gentiloni olasz kormányfő is folyamatos kapcsolatban áll - közölte a konzuli szolgálat.