Auguszta napja van. | 2024.03.29

Befejeződött a miskolci Városgazda Kft. ellenőrzése

2017-01-18 13:10:29

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) befejezte a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. gazdálkodásának 2011-2014 közötti időszakra kiterjedő ellenőrzését, az önkormányzati tulajdonú cégnél a közfeladat ellátásának megszervezése és a tulajdonosi joggyakorlás szabályszerűen történt - közölte a számvevőszék az MTI-vel szerdán.

    Az ÁSZ jelentése kitér arra, hogy a társaság vagyongazdálkodása összességében szabályszerű volt, a beszámolási kötelezettségét teljesítette, ugyanakkor 2011-2013 között az adatok védelmét és a közhasznúsági adatok saját honlapon való átláthatóságát nem biztosította.
    A jelentés megállapítja azt is, hogy "az ellátott közfeladat bevételei és ráfordításai elszámolása szabályszerűen történt, az önköltségszámítás és az árképzés azonban nem felelt meg az előírásoknak, a kötelezettségállomány alakulása a gazdálkodás stabilitását, a likviditási problémák pedig a közfeladat ellátását veszélyeztették."
    A számvevőszék emlékeztet arra: "kiemelt céljuk a helyi önkormányzatok gazdálkodásában rejlő pénzügyi kockázatok feltárásával, az államháztartáson kívülre nyújtott költségvetési támogatások és ingyenes vagyonjuttatások, valamint az államháztartáson kívül működő feladat-ellátó rendszerek ellenőrzéseivel hozzájáruljon ahhoz, hogy a közpénzeket az államháztartáson kívül működő szervezetek is átlátható, rendezett módon használják fel." 
    Az ÁSZ ezért ütemezetten ellenőrzi az önkormányzatok többségi tulajdonában lévő gazdálkodó szervezeteket, így a miskolci társaságot is. Az ellenőrzés azt is megállapította, hogy a tulajdonos miskolci önkormányzat a közfeladat-ellátás megszervezése során rendeletalkotási kötelezettségének eleget tett, közszolgáltatási szerződéseket és támogatási megállapodásokat kötött, ugyanakkor szabályszerű kegyeleti közszolgáltatási szerződéssel nem rendelkezett a temetkezési feladatok ellátásához.
    A miskolci Városgazda Nonprofit Kft. rendelkezett a működéshez szükséges szabályzatokkal, azonban a számlarendet nem a jogszabályi előírásoknak megfelelően készítette el. A mérlegadatokat leltárral alátámasztotta, a közhasznú tevékenységekhez kapcsolódó vagyon analitikus elkülönítéséről gondoskodott, az előírt beszámolási kötelezettségét az előírásoknak és a tulajdonosi elvárásoknak megfelelően teljesítette, ugyanakkor a beruházások, felújítások és az értékcsökkenés elszámolása nem volt megfelelő, az alkalmazott díjakkal kapcsolatban pedig elő- és utókalkulációkkal nem rendelkeztek. Ezért az önköltségszámítás és árképzés nem felelt meg az előírásoknak.
    Az ÁSZ jelentésében a társaság ügyvezetőjének hét, Miskolc polgármesterének egy javaslatot fogalmazott meg, amelyekre 30 napon belül intézkedési tervet kell készíteniük - olvasható a számvevőszék jelentésében.