Emma napja van. | 2024.04.19

Szakértő: a brazíliai börtönlázadások hátterében a drogkereskedelmi piac átrendeződése áll

2017-01-17 11:40:00

Észak-Brazíliában két banda harcol a nemzetközi drogszállítás irányításáért, ennek a háborúnak a része az utóbbi időben tapasztalt börtönlázadás-sorozat is - mondta Nagy Sándor Gyula, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

    A Dél-Amerika-szakértő szerint bár Brazíliában szinte mindennaposak a börtönlázadások, a mostaniak nagyon jól szervezett, kívülről irányított akciók voltak. A közelmúltban két hét alatt három régió három börtönében zajlott le több lázadás, és Nagy Sándor Gyula úgy tudja, kedd hajnalban is kitört egy. 
    Két bűnözői csoport, amely eddig megosztotta egymással az észak-brazíliai nemzetközi drogszállítást, tavaly ősszel felrúgta a megállapodást, és háborút indított egymás ellen - fűzte hozzá.
    Nagy Sándor Gyula kitért arra: most, hogy Kolumbiában a FARC gerillacsoport felhagyott a kokaintermesztéssel és -kereskedelemmel, nagy űr támadt a drogpiacon, amelynek betöltéséért több csoport is verseng, és ez a háború részben erről szól.
    Ugyanakkor a lázadások, a börtönökben folyó nyílt drogkereskedelem, az ottani állapotok a brazil társadalmat tükrözik - jegyezte meg. 
    A börtönökön belül és kívül is nagyon nagy a korrupció, alacsony az őrök fizetése, az egész terület alulfinanszírozott, az intézményekben két-háromszor annyi embert helyeznek el, mint amennyire tervezték azokat - sorolta a problémákat a szakértő. 
    Bár a mostani helyzet hatására a kormány börtönreformot készít elő, ahhoz pénz kell - mondta Nagy Sándor Gyula, hozzátéve: ha az ország jelenlegi rossz gazdasági helyzetében jut valamire plusz pénz, az valószínűleg nem a börtönök infrastruktúrája lesz.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó