Emma napja van. | 2024.04.19

Drogdílert fogtak Budapesten

2017-01-16 09:10:00

 Drogkereskedőt és fogyasztókat fogtak el a rendőrök Budapesten, a X. kerületben, egy Hős utcai lakásban - közölte a rendőrség hétfő reggel a honlapján.

     A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a nyomozók csütörtökön jelentek meg a lakásban, mivel ott a gyanú szerint egy férfi napi rendszerességgel árult kábítószert. A rendőrök a házkutatáskor 61 pakett - 51,15 gramm - kábítószert, valamint több mint 150 ezer forint készpénzt találtak.

    A lakáshoz - kábítószer vásárlás céljából - három férfi is érkezett, akiknek a rendőrök nyitottak ajtót. A rendőrök a férfiakat előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ahol az 55 éves K. Józsefet kábítószer-kereskedelem bűntett, míg a fogyasztókat kábítószer-birtoklás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A további eljárást a BRFK X. kerületi kapitánysága folytatja le.
    A nyomozók K. Józsefet őrizetbe vették, a bíróság indítványozta előzetes letartóztatását.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
08:59
- Mezőgazdasági gépbe szorult világháborús gránátot hatástalanítottak a tűzszerészek
MTI hírfelhasználó