Auguszta napja van. | 2024.03.29

A templom előtt raboltak fényes nappal

2017-01-09 06:33:41

A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitánysága 01050/83/2017. bűnügyi számon nyomozást indított ismeretlen tettesek ellen rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

A rendelkezésre álló adatok alapján ismeretlen tettesek 2017. január 8-án 10 óra 15 perc és 10 óra 30 perc között Budapesten az V., Deák téren lévő templom előtt a sértettet bántalmazták, pénzét elvették, majd elmentek a helyszínről.

A három férfiről egy közeli aluljáróban elhelyezett térfigyelő kamera felvételeket készített.   

A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a képeken látható férfiakat felismeri, jelenlegi tartózkodási helyükről, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a 06-1-373-1050 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöld számán, valamint a 107-es, 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.