Gedeon napja van. | 2024.03.28

Napiszar – Gréczy Zsolt a DK szóvivőjének helyzetelemzése

2016-12-27 06:46:59

Nem szívesen írok olyan szavakat, amely az élőszervezet anyagcseréjének végtermékével minősíti a Demokratikus Koalíció szóvivőjének, Gréczy Zsoltnak ma reggeli ATV-s produkcióját. Ha értékelni kellene mondandóját, könnyű szívvel az internet pöcegödrének – a Napiszarnak – a vezető hírévé tenném.

Gréczy Zsolt tiszteletlen a magyar választóval szemben, mert egyszerűen hülyének nézi. Egy olyan párt szóvivője, amely múltjában ezer szállal kapcsolódik a diktatúra pártjához, utódpártjához: MDP – MSZMP – MSZP – DK. Németországban egy hasonló fejlődésű párt a NSZEP utódpártja lehetne, természetesen az ottani törvények tiltanák létrejöttét. 

Többek között a tömeggyilkos Apró Antal villájában lakó, dr. Apró Piroska segítségével, milliárdossá gazdagodó, a kommunista nomenklatúrában szerepet játszó Gyurcsány Ferenc jelenti a kapcsot az embereket elnyomó, gyilkoló kommunista diktatúrával. 

Huszonhat év telt el a rendszerváltás óta. A több, mint negyedszázad kevés volt arra, hogy a felelősöket az igazságszolgáltatás elé citálják. A gazemberek vígan élik világukat a rendszerváltás hajnalán ellopott vagyonnal. 

Egy londoni banki elemzés szerint, az elvtársak a magyar államadósság két és félszeresének megfelelő vagyont loptak el magyar társadalomtól.

A Rákosi-, majd a Kádári – diktatúrában erőszakkal elvett vagyonkákból felhalmozott tsz-ek, az elő-privatizációban a kommunista párttitkár és igazgató összjátékának eredményeképpen, gyárak, üzemek, fillérekért kerültek tulajdonukba. 

Ami megmaradt azt a pufajkás Horn Gyula miniszterelnöksége idején a nemzetközi tőkének játszották ki, aminek köszönhetően 2010-ig minden év január elsején, víz-, gáz, villany áremelkedéseket jelentettek be számos más áru ellenértékének növekedésével együtt.

Valószínűleg Gréczy Zsolt is 2010-ben született, de inkább valószínű a tudatos hazudozása. Ezen nem kell csodálkozni, mert a rendszerváltozás előtti pártjaikban az akasztás, az internálás, a hazudozás, a titkolózás volt a jellemző. 

A bűnösök diktatúrabeli bűneikért megúszták a felelősségre vonást! Ma már vagy ők, vagy a kölykeik bátran játsszák az igazság bajnokát. Van egy szépséghibája a nagy magabiztosságnak. Amit az elvtársak elkövettek, azok el nem évülő bűnök. Az igazságszolgáltatás megtisztulásával, kellő politikai akarattal ezek a bűnök bármikor számon kérhetőek. 

Történelmi visszamutatás után, Gréczy Zsoltnak illene tudni, hogy a 3-as metrót nem 2010-ben, hanem 1976-ban adták át a forgalomnak. Orwell 1984-es víziójának megfelelően, amit az elvtársak építettek általában az az enyészeté lett. Durva nap mint nap a 3-as metrót emlegetni, mert annak a romhalmaznak és gazdasági csődnek a felszámolására, amit 2010-ben maguk mögött hagytak, hat év nem elegendő.

Gréczy Zsolt minden alkalommal, ellágyuló hangon, könnyes szemmel beszél a magyarországi szegénységről. Mivel 2010-ig nincs információja a megelőző időszakról, felfrissítem az emlékezetét.

Horn-, Medgyesi-, Gyurcsány-, Bajnai kormányok a legszolgaibb módon teljesítették a nemzetközi pénzügyi maffia minden kérését. 2010-ig az adósnak nem volt érdemi érdekképviselete a bankok ellenében. Meglett az eredménye! Százezer számra fosztották ki a magyar devizahiteles csalás áldozatait. 

2010 előtt a posztkommunistákat nem érdekelte a mélyszegénység, gyerekszegénység! Egy különleges segélyezési programmal megsokszorozták mélyszegények számát. 2010 után minden gyerek a nevelési-, oktatási intézményekben naponta többször kap téritésmentes, bőséges, minőségi étkezést. 

Minden alkalommal, a napiszarba való nyilatkozatot kibocsátókat emlékeztetni kell, hogy addig, ameddig a posztkommunisták a diktatúrában elkövetett bűneik miatt nem felelnek, míg az ellopott mérhetetlen vagyont vissza nem adják, amellyel Magyarország a világ egyik leggazdagabb országa lehetne, semmilyen morális alapjuk nincs, akár egy mondatnyi kritikát megfogalmazni. 

A posztkommunisták soha nem tagadják meg magukat, mert társadalmi támogatottság híján a hatalomért, bármikor, bárkivel hajlandóak szövetkezni.

(di)

(címlapfotó youtube)