Emma napja van. | 2024.04.19

Hosszú Katinka jövőre a hazai sikerekkel még jobb évet zárna

2016-12-20 11:11:15

 

Kiemelkedő eredményekkel teli évet zárt Hosszú Katinka, aki szerint még ezeket is elhomályosíthatják jövő évi lehetséges győzelmei a hazai rendezésű vizes világbajnokságon.

 

    A 27 éves klasszis erről azon a kerekasztal-beszélgetésen szólt, amelyet üzleti partnereivel tartott kedden.
    "Nagyon hosszú és kemény év volt, olimpiával, Európa-bajnoksággal, világkupa-sorozattal és rövidpályás világbajnoksággal, de nagyon sikeres, ezt azért az úszásban könnyű mérni" - mondta Hosszú Katinka, akinek a sajtóeseményen minden idei érmét - közte az együttesen 172 arannyal, benne a három rióival - bemutatták.
    "Többször is kérdezték tőlem, hogy jövőre miképpen tudnám ezt felülmúlni, de azzal, hogy itthon lesz a világbajnokság, már a győzelem biztosan tízszer annyit jelent majd" - tette hozzá a háromszoros olimpiai bajnok.
    Hosszú Katinka hangsúlyozta, a kiváló eredmények ellenére edző-férjével, Shane Tusuppal együtt folyamatosan keresi, üldözi az új kihívásokat, hiszen ha továbbra is sikeres akar maradni, akkor nem dőlhet hátra. 
    "Shane-nel mi létrehoztunk egy nem létező úszót, akit folyamatosan kergethetek. Szerencsére ilyen még nincs a világban, de így kell gondolkoznom" - fogalmazott. Kiemelte, hogy többek között a világcsúcsok üldözése is egy feladat, például 200 méter vegyesen is szeretne még 2:05 perc alatti időt úszni.
    Hosszú Katinka a riói olimpiát követően saját klubjával is foglalkozott, amint azt megjegyezte, az Iron Aquaticsban egy más szellemiségben szeretnének dolgozni, egy olyan kultúrában, ahol a fiatalok szeretik a sportágat. Hozzátette, a szakmai felkészülésben is nagyobb hangsúlyt fektetnek a technikára az erőnléttel szemben. Ugyanakkor kijelentette, hogy a klub igazi eredményeit 10-15 éven belül lehet majd igazán látni.
    Hosszú Katinka kérdésre reagált a Magyar Úszó Szövetségben kialakult helyzetre, Gyárfás Tamás elnök lemondására is. "Nemcsak számomra, hanem a magyar úszósport számára is fontos, hogy mi lesz a következő lépés. Már az siker, hogy változás következik, ugyanakkor figyelni kell arra, hogy ez pozitív legyen" - mondta. 
    Arra a felvetésre azonban, hogy kiáll-e valamelyik lehetséges elnökjelölt mellett, azt válaszolta: "az úszók összefogtak és megtették az első lépést, de nem nekik kell megmondani, ki legyen".

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó