Emma napja van. | 2024.04.19

Jónak lenni jó! - Évről évre többek csatlakoznak az akcióhoz

2016-12-19 08:40:31

 

Évről évre egyre többen csatlakoznak hozzánk, ilyenkor egy ország megmozdul és a határokon kívülről is segítenek - mondta el Siklósi Beatrix a Jónak lenni jó! jótékonysági akcióról a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában hétfőn.

 

     Mintegy 261 millió forint gyűlt össze a közmédia ötödik Jónak lenni jó! elnevezésű vasárnapi jótékonysági akciójában, amely a Magyar Református Szeretetszolgálatot támogatta.
    "Az volt a célunk, hogy megmozgassuk az emberek lelkét advent időszakában és ismét egy olyan összeget tudtunk generálni, ami egészen egyedülálló" - tette hozzá a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) nemzetiségi, külhoni és kiemelt projektek főszerkesztője.
     Mint elhangzott, a Jónak lenni jó! műsorfolyama olyan lényeges témákat érintett, amelyekről ritkábban beszélünk. Ezek közé tartozik egymás szeretete, az összetartozás, a segítségnyújtás, amikor valaki bajban van.
    Siklósi Beatrix kitért arra, hogy míg tavaly 220 millió forint gyűlt össze a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat javára, idén 261 milliót ajánlottak fel a Magyar Református Szeretetszolgálat javára. 
    "Nagyon örülök annak, hogy azok az emberek is megtették a magukét, akiknek több van és úgy érezték, abból adhatnak. De azok is fontosnak tartották az ügyet, akik kevesebbet tudtak ezúttal megosztani, mégis 500 vagy 1000 forinttal hozzá tudtak járulni mások életének jobbá válásához" - fogalmazott a főszerkesztő.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó