Gedeon napja van. | 2024.03.28

Fidesz: a minimálbér-emelésért a Fidesz-kormányok tették a legtöbbet

2016-12-14 12:44:14

 

A szocialista kormányok nyolc év alatt kevesebbet emeltek a minimálbéreken, mint a Fidesz négy év alatt - reagált a nagyobbik kormánypárt az MSZP szerdai sajtótájékoztatójára.

 

    Gúr Nándor, az MSZP alelnöke azt mondta: nettó százezer forint lehetne a minimálbér, ha a kormány adómentessé tenné.
    A Fidesz közleményében azt írta: a szocialisták nyolcéves kormányzásuk alatt "megalázó bérekkel szúrták ki a dolgozók szemét", 50 ezer forintról mindössze 73 500 forintra emelték a minimálbért, tömegeket tettek munkanélkülivé, megduplázták a munkanélküliséget, és inkább adtak segélyt, mint munkát.
    A kormánypárt szerint a minimálbér-emelésért a Fidesz-kormányok tették a legtöbbet, hiszen 1998 és 2002 között két és félszeresére növelték a minimálbért, amit 2010 óta is folyamatosan emelnek. Soha nem volt még akkora minimál- és szakmunkás minimálbér-emelés, mint a következő két évben lesz, hiszen 2018-ra a minimálbér 138 ezer forintra, a szakmunkás minimálbér pedig 180 ezer forintra nő, ezzel együtt emelkedik az általános bérszínvonal is - áll a közleményben. 
    A Fidesz hozzátette, a közszférában is folytatódnak a béremelések: 2017-ben tovább nő a rendőrök, katonák, pedagógusok, ápolók, szakorvosok, felsőoktatási, szociális, kulturális és megyei kormányhivatali dolgozók bére.