Emma napja van. | 2024.04.19

Emmi: az eredményekhez a társadalom szereplőinek teljesítménye kellett

2016-12-13 15:38:24

 

A gazdasági téren elért eredményekhez elengedhetetlen volt a társadalom számos szereplőjének kiemelkedő teljesítménye, amellyel a hátteret biztosították a fejlődéshez - hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) évzáró plenáris ülésén.

 

    Az Emmi által kedden az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint Soltész Miklós történelminek nevezte a létrejött bérmegállapodást. Kiemelte, hogy az alacsony jövedelműeknek, a bérből és fizetésből élőknek nagy segítség a minimálbér és a garantált bérminimum jelentős emelése. A Siemens Zrt. oktatási központjában megrendezett tanácskozás helyszíne szimbolikus - mondta Soltész Miklós, amikor köszönetet mondott a házigazdának -, mert a német vállalat jól példázza, mennyire eredményes lehet az összefogás egy csúcstechnológiát Magyarországra hozó nagyvállalat és az állam között. Az államtitkár méltatta a társadalmi párbeszéd legátfogóbb fórumaként működő testület idei munkáját, köszönetet mondott a testület tagjainak és a leköszönő soros elnöknek.
    Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára azt mondta: olyan történelmi megállapodás született a kormány, a munkavállalói, illetve a munkáltatói érdekképviseletek között, amely hat év alatt negyven százalékkal növelheti a reálbéreket Magyarországon. Cseresnyés Péter hangsúlyozta, két év alatt érdemben nő a minimálbér és a garantált bérminimum összege, ami a gyerekek számával arányosan több tízezer forinttal többet hagy a családoknál. Hozzátette: a kötelező legkisebb bérek emelése a magasabb bérkategóriákban is tovább fogja emelni a kereseteket.
    A rendezvényen Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára bemutatta Magyarország újraiparosítási tervét, az Irinyi Tervet. Azt mondta: a munka már megkezdődött, célja, hogy az ipar részesedésének növelésével hosszú távon erősítse, stabilizálja a magyar gazdaságot.
    Az NGTT résztvevői üdvözölték az Irinyi Tervet, valamint a kormány és a szociális partnerek között létrejött 2017-2018-as bérmegállapodást. Az NGTT is egyetértett abban, hogy a bérmegállapodás "egyértelmű nyertesei a magyar munkavállalók" - írta az Emmi közleményében.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó