Gedeon napja van. | 2024.03.28

Fidesz: a baloldal emelné az adókat

2016-12-13 10:56:33

 

Míg a Fidesz adókat csökkent, addig a baloldal inkább adókat emelne - mondta Halász János, kormánypárt frakciószóvivője keddi budapesti sajtótájékoztatóján, amelyen kommentálta a parlamentben előző nap megszavazott adócsökkentő csomagot.

 

    A baloldal most sem szavazta meg az adócsökkentéseket, ahogy korábban sem támogatták például a legfontosabb élelmiszerek áfájának mérséklését és a kétgyermekes családok adókedvezményének növelését sem - jelezte a politikus, aki szerint "a baloldali pártok a mai napig ragaszkodnak az adóemelésekhez". Nyolcéves kormányzásuk idején "megalázó bérekkel szúrták ki a dolgozók szemét", sorozatosan emelték a családok, a dolgozók, a kis- és középvállalkozások (kkv) adóját, a személyi jövedelemadó (szja) pedig a mostani több mint duplája volt - sorolta.
    Az Országgyűlésben hétfőn elfogadott adócsökkentő csomagról szólva Halász János elmondta: a törvény megteremti a novemberben aláírt hatéves bérmegállapodás hátterét, a béremelésekért jelentős adócsökkentést biztosítanak a munkáltatóknak.
    A cél az - folytatta -, hogy miután a közszférában jelentős béremelések kezdődtek, a versenyszféra fizetései is nőjenek.
    A frakciószóvivő hangsúlyozta: a Fidesz mindig az adócsökkentések pártján áll. 2010-től kevesebb mint felére csökkentették az szja-t, bevezették a családi adórendszert és a kkv-kat segítő adókat, radikálisan csökkentették a társasági adót - januártól egységesen 9 százalék lesz a mértéke -, továbbá mérsékelték a sertéshús áfáját, jövőre pedig csökken például a tej, a tojás és a baromfihús forgalmi adója - számolt be az intézkedésekről.
    Mióta csökkennek az adók, a magyar gazdaság erősödik, nő a foglalkoztatottság, és a bérek is emelkednek, ezért "folytatjuk az adócsökkentéseket" - mondta, kiemelve, hogy 2017-től csökkennek a béreket terhelő munkáltatói adók is.
    Halász János összegzése szerint Magyarország erősödik, egyre több ember juthat előrébb, és egyre több béremelést és adócsökkentést tud kitermelni a gazdasági növekedés.
    A nyugdíjasoknak járó 10 ezer forintos Erzsébet-utalványokkal kapcsolatban kérdésre azt mondta, az a cél, hogy karácsonyig mindenki megkapja. Úgy fogalmazott, "minden boríték útjára indult". A nyugdíjasok megkapják Orbán Viktor miniszterelnök levelét is - tette hozzá.
    Arra a felvetésre, hogy a hírek szerint volt, aki csak 5 ezer forintot kapott, Halász János azt felelte: ha valaki valóban csak ennyit kapott, akkor hiba történt, amit orvosolni fognak.
    A Nagy Gábor Tamás (Fidesz-KDNP) I. kerületi polgármester lakásügyét firtató kérdésre a szóvivő azt mondta: "a politikai teljesítményét ismerjük, elismerjük, a lakáskörülményeivel a Fidesz-frakciónak nem kell foglalkoznia". Hozzátette ugyanakkor, hogy mindenkinek helyt kell állnia a saját ügyeiben, neki is ebben az ügyben. Azt is megjegyezte, hogy szerinte "a helyi politikai viták nem kell, hogy a Fidesz-frakció szintjén megjelenjenek".