Emma napja van. | 2024.04.19

A szerb miniszterelnök távozott az uniós csatlakozási tárgyalásokról Horvátország miatt

2016-12-13 07:31:51

 

Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök nem vesz részt a keddi szerb-uniós kormányközi konferencián, rövid brüsszeli látogatását követően már az előző nap visszatért hazájába, mert kiderült: nem három, hanem csak két csatlakozási fejezet nyílik meg Belgrád és Brüsszel között, Horvátország ugyanis meggátolta az egyik fejezet megnyitását.

 

    A tervek szerint kedden a közbeszerzésekről szóló 5., a tudományról és kutatásról szóló 25., valamint az oktatásról és művelődésről szóló 26. uniós tárgyalási fejezetet nyitotta volna meg az EU Szerbiával. A fejezetek megnyitásához azonban a tagországok beleegyezésére van szükség, és Horvátország nem adott zöld jelzést az oktatásról szóló fejezet megnyitására, úgy véli ugyanis, hogy Szerbiában nem adott minden feltétel a kisebbségi oktatáshoz, példaként a tankönyvek szerbről horvátra fordításának hiányosságait említette. Szerbia lakosságának kevesebb mint egy százaléka horvát, Zágráb viszont a kisebbségvédelem fejlesztését tartja Belgrád egyik legfontosabb feladatának. 
    A kormányfő hétfő este a szerbiai közszolgálati televíziónak  kijelentette: Szerbia eddig türelmes volt, és arra törekedett, hogy ne reagáljon a horvátok lépéseire, de ezután másként lesz.
    A szerb küldöttség tagjai hétfő este elhagyták Brüsszelt, a keddi kormányközi konferencián csupán Jadranka Joksimovic uniós ügyekkel megbízott, tárca nélküli miniszter vesz részt, amit az is indokol, hogy a találkozón szó lesz a stabilizációs és társulási megállapodásban foglaltakról is. 
    Horvátország nyár elején az emberi jogokról és az igazságszolgáltatásról szóló 23. tárgyalási fejezet megnyitását akadályozta meg, akkor is a kisebbségi jogok hiányosságaira hivatkozott. A fejezet végül júliusban megnyílhatott.
    Szerbia 2008-ban írta alá a stabilizációs és társulási megállapodást Brüsszellel, majd 2012 márciusában elnyerte az EU-tagjelölti jogállást. A csatlakozási tárgyalások 2014 januárjában kezdődtek meg, az első tárgyalási fejezetet viszont csak sokkal később, 2015 decemberében nyitották meg.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó