Mihály napja van. | 2024.05.08

Málenkij robot

2016-12-10 12:36:00

Egy kis munka – mondogatták a szovjetek a deportált civileknek, aztán a többségnek 1-3 év lett belőle valahol keleten, a Szovjetunióban. Rájuk emlékeztek pénteken a Megyeházán megrendezett kiállítással és konferenciával.

A  magyar és a magyarországi németek (dunai svábok) himnuszok eléneklését követően a rendezvényt szervező Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, Stupf Andrásné köszöntötte a vendégeket. Emlékeztetett rá, hogy  a kormány 2015-öt az elhurcolt politikai foglyok és málenkij robotosok emlékévévé nyilvánította, amelyet meghosszabbítottak az idei évre is. Ebbe illeszkedik a kiállítás és a konferencia. Emlékeztetett rá, hogy a második világháborút követően sokat szenvedett a hazai németség. Ez igaz a megyénkben élők esetében is (természetesen nem csak őket érintették az atrocitások).

1644_0_680.jpg

A múlt megidézői

Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke Szolzsenyicint, a gulagot ugyancsak megjárt kitűnő orosz író szavait segítségül véve idézte meg a kort. Majd kitért rá, hogy Magyarország történetének egyik legsötétebb korszakában származás és politikai nézetei alapján hurcolták el az embereket, de bárki könnyen rákerülhetett a listára, sőt olyanok is voltak, akiket az utcán fogdostak össze. Az ígért pár napos munka helyett sokan csak három év után térhettek haza, tízezrek pedig soha. Ott pusztultak valahol a gulágvilágban. Emlékezni kell az áldozatokra, kimondani amit annak idején nem csak titkoltak, hanem tiltottak is.

 1644_1_680.jpg

A vendégek köszöntése

Ezt követően  előadások hangzottak el az elhurcolt rátkai és hercegkúti svábok megpróbáltatásairól, bemutattak egy dokumentum filmet a túlélők visszaemlékezéséről, felidézték a Dombasz vidékét, zarándokútról is beszámoltak, s zárásként közösen megtekintették a Mi már jártunk a paradicsomban című kiállítást.  

1644_2_680.jpg

Beszélni kell a múltról - szorgalmazta Török Dezső

1644_3_680.jpg

Színvonalas előadások keretében mutatták be a málenkij robot világát