Auguszta napja van. | 2024.03.29

Szavazásra buzdítják híveiket az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetői

2016-12-07 15:20:21

 

A vasárnapi parlamenti választásokon történő részvételre kéri a keresztény híveket Jakubinyi György erdélyi római katolikus érsek és Adorjáni Dezső Zoltán, a romániai evangélikus-lutheránus egyház püspöke.

 

    A gyulafehérvári főegyházmegye vezetőjének körlevelét szerdán ismertette a Maszol.ro kolozsvári hírportál. Jakubinyi György arra kéri a híveket, menjenek el szavazni, és lelkiismeretük szerint olyan jelöltekre adják voksukat, akikről tudják, hogy az egyház és a nép érdekeit védik, az egységet ápolják.
    "Jogunk és erkölcsi kötelességünk gyermekeinknek felelősségteljes, népünk és nemzetünk értékeit hűséggel és becsülettel ápoló világot átadni, amelybe leadott voksaink, szenátorokra és képviselőkre vonatkozó választásaink is beletartoznak" - olvasható a körlevélben.
    A római katolikus érsek szerint az utóbbi idők történései azt igazolják, hogy összefogás nélkül eredménytelen minden fáradozás.
    "Mindannyian látjuk a nagy veszélyt, hogy az eddigi eredmények még visszafordíthatók, ha nincs erős jelenlét a parlamentben, és nem képviselik kisebbségi népünk érdekeit ott, ahol rólunk, életünkről és jövőnkről is döntenek" - idézte a lap Jakubinyi György felhívását.
    A romániai evangélikus-lutheránus egyház püspöke az erdélyi magyar sajtóhoz is eljuttatott körlevelében szintén arra bátorítja az egyház minden felelősen gondolkodó hívét, hogy az erdélyi magyar nemzet érdekeit, törekvéseit felvállaló magyar összefogásra szavazzon. A püspök szerint a közösség legnagyobb ellensége a közömbösség, mert ilyenkor a kiharcolt jogok pillanatok alatt visszarendeződnek.
    "Éppen ebben a kritikus helyzetben szükséges nekünk a közömbösség és letargia állapotából felemelkedni, egy közösségként összefogni, hiszen saját sorsunk és gyerekeink jövője függ akár egyetlen szavazattól is. Isten előtti felelősségünk nemzeti közösségünk védelme és ápolása (...) Emberi és társadalmi kötelességünk élni szavazati jogunkkal" - olvasható Adorjáni Dezső Zoltán felhívásában.
    A püspök arra bátorítja minden felelősen gondolkodó hívét, hogy vasárnap vegyen részt a parlamenti választásokon. 
    "Lelkiismerete szerint szavazzon az erdélyi magyar nemzet érdekeit, törekvéseit felvállaló magyar összefogásra, hogy ezáltal szép, biztonságos és tisztességes jövőt teremtsünk magunk és gyermekeink számára. Ne engedjünk egyetlen magyar szavazatot sem elveszni" - zárul a romániai evangélikus-lutheránus egyház püspökének körlevele.
    Romániában vasárnap rendezik a parlamenti választásokat. A közvélemény-kutatások szerint öt román pártnak és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) logója alatt induló, a Magyar Polgári Párt (MPP) jelöltjeivel kiegészült magyar összefogásnak van esélye képviselethez jutni a bukaresti parlamentben.