Auguszta napja van. | 2024.03.29

Elutasították Tarsoly ügyvédjének kérését a közigazgatási per felfüggesztésére

2016-11-28 12:43:44

 

Elutasította a bíróság Tarsoly Csaba ügyvédjének kérését a volt Quaestor-vezér jegybank ellen indított közigazgatási per felfüggesztésére - döntött a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság hétfőn az egyebek mellett 20 millió forint bírságot és jogsértéseket megállapító felügyeleti döntéssel szemben indított perben.

 

        Az ügy első tárgyalási napján a felperes, Tarsoly Csaba ügyvédje elmondta, azért kérte az eljárás felfüggesztését Tarsoly Csaba az ellene folyó büntetőper lezárulásáig, mert a közigazgatási perbeli tényállás nem különbözhet a büntetőeljárásban megállapított tényállástól. Úgy vélte, a jegybank határozata jogsértő és megalapozatlan, mert a felügyelet nem megfelelően tárta fel a tényállást, azt hiányosan, "sommásan" állapította meg. Elmulasztotta azt is vizsgálni, hogy a társaságnál munkamegosztás állt fenn, nem jutottak el az információk a felpereshez, így a hatóság téves következtetéseket vont le a felperes felelősségéről - tette hozzá.         A Magyar Nemzeti Bank (MNB) jogi képviselője szerint az alperes a "döntéshez szükséges mértékben" feltárta a tényállást  és meghozta határozatát. Úgy vélte, nem várható olyan eredmény a büntetőeljárástól, ami érdemben befolyásolná a közigazgatási eljárást.         A jegybank jogi képviselője szerint Tarsoly Csaba múlt héten adott interjújából az a mondat, hogy "legnagyobb hibám, hogy nem léptem, amikor lépnem kellett volna", bár nem bizonyíték, alátámasztja a felelősség megállapítását.     Hozzátette, nem mentesíti a közigazgatási felelősség alól Tarsoly Csabát az, hogy nem tudott a dolgokról, mivel neki olyan mechanizmust kellett volna működtetnie, ami kizárja a visszaélési lehetőséget a szervezetben.     Tarsoly Csaba ügyvédje szerint a felügyelet megállapításait két tanúvallomásra alapozta, az egyik Májer Zsoltnak az eljárás kezdetén történt meghallatásának jegyzőkönyve, azonban azt Májer Zsolt nem írta alá. A másik a felperes nyilatkozata, amelyből az ügyvéd szerint nem vonható le az a következtetés, hogy Tarsoly Csaba tudott volna a fiktív kötvényekről. 
    A jegybank jogi képviselője ezt tagadta, mint mondta, álláspontját a felügyeleti határozatra és  eljárásra alapozta, nem a két tanú nyilatkozatára.     A jegybank jogi képviselője szerint - a felperes állítása ellenére és a sajtóban is megjelent téves állításként - a Magyar Nemzeti Bank (MNB) nem engedélyez kötvénykibocsátást, csak azt vizsgálja, a tájékoztató tartalmaz-e minden szükséges információt a felelős befektetési döntés meghozatalához. A Quaestor tájékoztatója ennek megfelelt, a kötvénykibocsátás nem tartozik a felügyelet hatáskörébe - jegyezte meg.     Tarsoly Csaba ügyvédje egyebek mellett indítványozta, hogy a bíróság hallgassa meg személyesen a felperest. Az alperes jegybank jogi képviselője ezt nem ellenezte, hozzátéve, hogy véleménye szerint nem várható tőle az ügy menetét befolyásoló körülmény közlése.     A volt Quaestor-vezér ügyvédje szerint azért is fel kellene függeszteni a pert, mert a felperesnek nincs olyan vagyona, ami felett jelenleg szabadon rendelkezhet, így nem érvényesíthető a szankció.     A bíróság 2017. január 30-ra tűzte ki a következő tárgyalási napot. 
    A perben Tarsoly Csaba megtámadta a jegybank határozatát, amelyben az MNB 20 millió forintra bírságolta, egyebek mellett azért, mert az általa irányított társaság, a Quaestor Értékpapír-kereskedelmi Zrt. jogsértő módon kezelte az ügyfelek pénzét és valótlan adatszolgáltatást nyújtott a felügyelet felé.