Andrea napja van. | 2024.04.18

Fidesz: az MSZP megalázó béreket adott a dolgozóknak 

2016-11-25 18:10:00

 A Fidesz szerint a szocialisták nyolcéves kormányzásuk alatt "megalázó bérekkel szúrták ki a dolgozók szemét".

    A nagyobbik kormánypárt pénteki közleményében - amelyet az MTI-hez is eljuttatott - a szocialista Tóth Bertalan szavaira reagált, aki pártja biztos megélhetést célzó négypontos csomagját ismertette. 
    A szocialisták mindig homlokegyenest az ellenkezőjét csinálták annak, mint amit megígértek - közölte a Fidesz. Nyolcéves kormányzásuk alatt 50 ezerről mindössze 73 500 forintra emelték a minimálbért, növelték a családok, a dolgozók, a kis- és közepes vállalkozások adóját, elvettek egy havi nyugdíjat, duplájára emelték az élelmiszeráfát és az áram árát, háromszorosára a gázét. 
    Emlékeztetnek: a minimálbér emelésével 2018-ra a 2010-es 73 500 forintról 138 ezer forintra nő. Európában a legalacsonyabb, 9 százalékos társasági adót vezet be a kormány, a kisvállalkozói kedvezményt duplájára emelik, a munkáltatói járulékokat jövőre öt, majd 2018-ban további két százalékkal csökkentik.
    A Fidesz emellett rezsicsökkentést hajtott végre, radikálisan csökkenti a legfontosabb élelmiszerek áfáját, növeli a nyugdíjak vásárlóerejét és a mostani béremelésekkel további nyugdíjemelésre van lehetőség - tették hozzá.