Auguszta napja van. | 2024.03.29

Elismeréseket adott át a NOE és az európai nagycsaládosok szövetsége Budapesten

2016-11-25 13:45:00

 

Átadták a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) idén alapított szakmai elismerését, a NOE nemzetközi díjat, valamint az Európai Nagycsaládos Szervezetek Szövetségének tavaly létrehozott kitüntetését, Az év családja Európában díjat pénteken Budapesten. 

 

    Kardosné Gyurkó Katalin, az egyesület elnöke elmondta, a NOE nemzetközi díjat olyan szakemberek kaphatják meg, akik sokéves, kiemelkedő, áldozatos munkát végeztek a családokért vagy a szervezetükért.
    Az elismerést Leonids Mucenieks, a Lett Nagycsaládos Egyesületek Uniójának alapítója, az Európai Nagycsaládosok Szervezetének Szövetsége egyik létrehozója és Ignacio Socias, a Nemzetközi Családfejlesztési Szövetség (IFFD) nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatója, az ENSZ legszűkebb családügyi szakértői körének tagja vehette át.
    Márki László, az európai nagycsaládosok szövetségének elnöke ismertette, Az év családja Európában díjat olyan nagycsalád kaphatja meg, amely példás életével, tevékenységével értéket mutat fel a társadalomban.
    Az elismerést idén a 11 gyereket nevelő Papp György Tamás és Élő Dorottya, a Mosonmagyaróvári Nagycsaládosok Életfa Egyesületének tagjai kapták. A méltatás szerint életmódjukkal tudatosan hangsúlyozzák a nagycsalád szépségét és örömeit.
    Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára az ünnepségen azt hangoztatta, a kormány - hasonlóan a NOE-hoz - úgy gondolja, hogy családban, nagycsaládban élni jó, és a családalapítás, a gyermekvállalás nem teher, hanem elsősorban boldogságforrás.
    Hozzátette, a gyermeknevelés természetesen anyagi nehézségeket is jelent, de a kormányzat igyekszik enyhíteni ezeken a terheken. A kormány családokat támogató intézkedései közül azt emelte ki, hogy ha valaki három vagy több gyereket nevel, akkor szinte egyáltalán nem kell jövedelemadót fizetnie a családi típusú adózásnak köszönhetően.
    Novák Katalin úgy fogalmazott, a nagycsalád természetes életközösség és létforma, ami támogatandó és komoly erőforrás mindenki számára. A gyermekek nemcsak a családjuknak jelentenek erőforrást, hanem az egész társadalomnak - emelte ki.
    Elmondta azt is, Magyarország vezető szerepet tölt be az európai családszervezetek között, ezért pályáztak a jövő évi Családok Világkongresszusának megszervezésére, valamint jövőre ismét megrendezik a Budapesti Demográfiai Fórumot is.
    Kardosné Gyurkó Katalin azt hangsúlyozta, hogy egész Európát érintő demográfiai problémák megoldása érdekében fontos összefogni olyanokkal, akik hasonlóan gondolkodnak a családokról, mint a NOE, ezért alapították szakmai elismerésüket. 
    Az 1987-ben alakult NOE-nak jelenleg több mint 250 helyi közössége, mintegy 14 ezer tagcsaládja és hetvenezer tagja van. Az egyesület munkájának középpontjában a házasság és az élet védelme, az anyaság tisztelete áll, emellett ellátja a családok érdekvédelmét, rendezvényein pedig kapcsolatépítésre és szórakozásra is lehetőséget nyújt.