Auguszta napja van. | 2024.03.29

A vízhiány a gazdasági növekedés gátja lehet

2016-11-24 17:48:00

Globális szinten négy munkahelyből három mindenképp függ majd a víztől; a vízhiány és az egyre nehezebben elérhető vízkészletek ellehetetlenítik a vízigényes szakmákat és akadályozhatják a gazdasági növekedést az elkövetkező években - hívják fel a figyelmet a november 28. és 30. között tartandó Budapesti Víz Világtalálkozó 2016 szervezői csütörtökön.

    Közleményükben kiemelik, hogy a helyzet súlyos: Afrikában 350 százalékos, Ázsiában 250 százalékos, Dél-Amerikában pedig 200 százalékos vízügyi szakemberhiányról beszélhetünk már most. Világszinten a leginkább vízigényes szektorok a mezőgazdaság, a halászat és az erdőgazdálkodás, amelyek önmagukban 1 milliárd embernek nyújtanak munkalehetőséget. Míg a közművek és más vízgazdálkodási szereplők már most folyamatosan törekszenek arra, hogy innovatív és környezetkímélőbb megoldásokat alkalmazzanak a fenntartható vízgazdálkodás érdekében.
    A vízgazdálkodásban Magyarországon is hiány van a szakképzett szakemberekből, ami jelentős iparági kihívást jelent hazai és nemzetközi szinten is.
    A közlemény szerint az UNESCO által kiadott legutóbbi 2016 World Water Development Report, Water and Jobs (A víz és a munkahelyek kapcsolata - Víz Világjelentés 2016) című jelentésben már kiemelt hangsúlyt kap a vízügyi ágazat kapacitás fejlesztésének fontossága, de a vízügyben dolgozó munkaerő kérdése még részben megválaszolatlan maradt.
    A közleményben Szöllősi-Nagy András, az UNESCO Nemzetközi Hidrológiai Programjának elnöke, a Budapesti Víz Világtalálkozó 2016 Nemzetközi Programbizottság társelnöke, valamint a Szövegező Munkacsoport elnöke elmondta: az elmúlt évtizedekben teret nyert az integrált vízgazdálkodás, amely a vízzel való összes tevékenységet és rendszert egy tágabb politikai, gazdasági, környezeti és társadalmi összefüggésben valósítja meg az összes érdekelt bevonásával a döntési folyamat során. Az integrált vízgazdálkodás valódi kulcsa azonban a releváns intézmények bevonása lehetne, a vízzel kapcsolatos adatok integrált és szabad hozzáférésű adatbázisokba való szervezésével. Az új technológiák, például az intelligens adatgyűjtők, valós idejű adatfeldolgozás és -hozzáférés, valamint a nagy és gyors szimulációs modellek sokban segítik a különböző szintű vízgazdálkodási döntéseket - a lokálistól a globálisig - mondta Szöllősi-Nagy András. 
    Szükség lenne a vízzel kapcsolatos oktatási intézmények - kezdve a szakmunkásképzéstől a technikusképzésen át az interdiszciplináris tudással felvértezett vízügyi szakemberekig - jelentős megerősítésére, illetve újak létesítésére, ha a siker reményében akarjuk képességeinket fejleszteni a század talán legfontosabb kihívásának, a vízkrízisnek megoldására - fejtette ki.
    A Budapesti Víz Világtalálkozó 2016 azt kívánja elősegíteni, hogy globális konfliktusok és kockázatok helyett a víz az együttműködés, a béke és a fejlődés forrása legyen a világ minden fenntartható fejlődésben érdekelt országa számára. Az Áder János köztársasági elnök fővédnökségével és Magyarország kormánya által a Víz Világtanáccsal együttműködésben megrendezésre kerülő eseményre és a hozzá kapcsolódó tematikus fórumokra és Vízipari Szakkiállításra 2016. november 28. és 30. között kerül sor Budapesten, a Millenáris Parkban.