Emma napja van. | 2024.04.19

Magyarok kenyere - Lisztet és száraztésztát kaptak erdélyi jótékonysági szervezetek

2016-11-23 20:17:00

 

A Magyarok kenyere program keretében 20 tonna lisztet és száraztésztát adott át Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége, Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke, valamint Korinek László, a program elindítója szerdán, a partiumi Nagyszalontán. A mostani adományt a következő hetekben újabbak követik.

 

    Az élelmiszeradomány a Böjte Csaba által alapított Dévai Szent Ferenc Alapítvány nagyszalontai gyermekvédelmi intézményébe, a Béke Királynője Gyermekvédelmi Központba érkezett.
    Az átadási ünnepséget megelőzően, Böjte Csaba szentmise keretében köszönte meg a Kárpát-medencei magyarságtól érkezett segítséget.
    A misét követően a gyermekotthonban rendezett tájékoztatón Korinek László elmondta, hogy a program fennállásának hatodik évében mintegy 3000 magyar gazda több mint 510 tonna búzát gyűjtött össze, amihez a határon túli területek 100, ezen belül Erdély 16 tonnával járult hozzá. A búza megőrlése után 350 tonna liszt állt rendelkezésre karitatív célokra.  
    Mint elhangzott, idén a kenyérnek szánt lisztből minden magyarországi megyében osztottak a rászorulóknak, és a kiemelt kedvezményezetteknek a határon túlra további adomány jutott. Liszt és száraztészta formájában az Erdélyben összegyűjtött 16 tonna búzából őrölt 10 tonna liszt mellé Nagyszalontára 20 tonna érkezett, a következő hetekben pedig további 40 tonnát kap a Böjte Csaba által vezetett alapítvány. További öt tonna liszt a Szent Erzsébet Egyesülethez kerül.
    A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara 2013-as megalakulása óta segíti a Magyarok kenyere programot, az idei esztendőben pedig már stratégiai partnerként támogatja a kezdeményezést - mondta Győrffy Balázs. A program támogatottsága évről évre növekszik, ennek köszönhetően minden évben egyre több magyar gazda fog össze a jótékonysági célok érdekében - tette hozzá.
    Böjte atya szinte hihetetlennek nevezte, hogy több mint 500 tonna adomány gyűlt össze. "Miközben szidjuk ezt a világot, gondoljunk arra, hogy csak a Szent Ferenc Alapítvány az idei tanévkezdésre 2138 gyereknek ceruzát, fürdőköpenyt, fogkefét tudott adni, az emberek jóságából" - emelte ki.            
    Herczegh Anita, miután átadta az adományt, elmondta, hogy az alapítvánnyal és a gyerekekkel több évre visszanyúlóan személyes kapcsolatot is ápol. Mint fogalmazott, az adomány ennél jobb helyre nem is kerülhetett volna.
    "Nagyon sok otthonban jártam már, azt láttam, hogy a gyermekeket, mint egy családban, megpróbálják felkészíteni az életre, amibe beletartozik az is, hogy kenyeret és süteményt sütni is tanítják őket. Maguk használják fel ezeket az adományokat" - tette hozzá.