Emma napja van. | 2024.04.19

Fidesz: jogilag képtelen az MSZP felvetése

2016-11-21 17:02:00

 Jogi képtelenségnek tartja a fideszes Gulyás Gergely azt az MSZP felvetést, amely szerint törvénysértő lehet az alkotmánybíró-választás folyamata.

    Előzőleg Tóth Bertalan, a szocialisták frakcióvezetője azt mondta: az Alkotmánybíróságról (Ab) szóló törvény szerint a bírákat jelölő eseti bizottságnak legalább kilenc és legfeljebb tizenöt képviselőből kell állnia. A politikus közölte, csütörtök délután lemondott alelnöki tisztségéről és bizottsági tagságáról, a testület így pénteken nyolc taggal döntött a négy alkotmánybíró-jelöltről.
    Gulyás Gergely, az Ab tagjait jelölő eseti bizottság fideszes alelnöke hétfőn az MTI-nek úgy reagált: "a teljesen indokolatlan, jogilag képtelen felvetést nehéz másként minősíteni, minthogy az MSZP indokolatlanul hosszú történetének végstádiumába érkezett".
    Semmilyen közjogi testület működését nem akadályozza egy tag lemondása a mandátumáról, ha egyébként a határozatképesség biztosított - közölte.
    Hozzátette, az eseti bizottságot létesítő országgyűlési határozat külön is kitér arra, hogy a testület működésének nem akadálya, ha egy frakció nem delegál tagot.
    Az MSZP-s felvetés jogi képtelenségét mi sem mutatja jobban, mint az, hogy a bizottságok és maga az Országgyűlés létszáma is meghatározott, ám önmagában az, hogy valaki lemond a mandátumáról, a hely pedig betöltetlen marad, semmilyen tekintetben nem akadálya az adott közjogi testület, például a parlament működésének - magyarázta Gulyás Gergely.
    A bizottság "kétségkívül színvonalasabb lett" azzal, hogy az MSZP nem képviselteti magát benne, de a működés, határozatképesség szempontjából a szocialista felvetésnek semmilyen következménye nincs - fogalmazott a politikus.
    Tóth Bertalan a sajtótájékoztatóján bemutatott egy iratot is, amelyen a négy alkotmánybíró-jelölt megválasztását javasolja Rubovszky György, a jelölőbizottság KDNP-s elnöke. Az MSZP frakcióvezetője szerint azonban a dokumentum "nem felel meg a valóságnak", mert a bizottság nem november 17-én, hanem november 18-án hozta meg döntését a jelölésről.
    Gulyás Gergely erre úgy reagált: ha kérik, akkor az Országgyűlés majd kijavítja, de az érvényesség szempontjából ennek semmilyen jelentősége nincs.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó