Csongor napja van. | 2024.04.16

Török puccskísérlet - Visszavettek, de menesztettek is több ezer rendőrt

2016-11-16 16:27:00

 A török rendőrség visszavette 3181 olyan korábbi alkalmazottját, akit korábban elbocsátott munkaköréből a július 15-i puccskísérletet követő kormányzati nyomozások következtében - jelentette szerdán az Anadolu török állami hírügynökség.

    A beszámoló szerint a török rendőrség ugyanakkor további 2205 rendőrt menesztett is állásából. Azzal gyanúsítják őket, hogy kapcsolatban állnak az Amerikában élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi hálózatával. Ankara a terrorszervezetnek nyilvánított gülenista mozgalmat teszi felelőssé a hatalomátvételi incidensért. Azoknak, akik most ismét munkába állhattak, a török rendőrség hivatalos közlése alapján "újraértékelték a helyzetét".
    A török országos rendőr-főkapitányság november 3-i adata alapján 81 tartományban összesen 216 ezer 341 rendőr teljesített szolgálatot.
    Az államcsínykísérlet után Törökországban rendkívüli állapotot vezettek be, amelynek keretében a kormány törvényerejű rendeletekkel irányít. A feltételezett összeesküvők és támogatóik ellen indított átfogó vizsgálatok a haderő mellett főként a rendőrséget, a csendőrséget, a parti őrséget, az igazságügyet, az oktatást, az egészségügyet és a médiát érintik. Eddig országszerte több mint négyezer embert helyeztek előzetes letartóztatásba, nagyjából 35 ezren tartózkodnak őrizetben, és legalább 110 ezer embert függesztettek fel vagy bocsátottak el állásából.
    Napközben a török haderő bejelentette: feltölti a tisztogatások nyomán megüresedő helyeket és 30 ezer 159 katona, beleértve 1322 tiszt és 3547 altiszt felvételére készül az illetékes akadémiákról.
    Négy hónap alatt a török haderőtől több mint 4200 katonát menesztettek, köztük a tábornoki kar mintegy 40 százalékát. A katonai állomány létszáma november 2-án 359 ezer 289 volt, amelyből 28 ezer 805 ember tiszti, 66 ezer 429 pedig altiszti rendfokozatot viselt.
    Recep Tayyip Erdogan török elnök korábban azt mondta, hogy a rendkívüli állapot fenntartása Törökország hasznára válik, mert időre van szükség a terrorista csoportok fenyegetésének megszüntetéséhez.