Auguszta napja van. | 2024.03.29

Pogácsás: 2014 óta 43 milliárdot kaptak az adósságkonszolidációban nem érintett önkormányzatok

2016-11-16 10:48:07

 

Lezárult az adósságkonszolidációban nem érintett települési önkormányzatok fejlesztéseinek támogatását célzó többéves program, 2014 óta 43 milliárd forintot kapott csaknem 1200 település - közölte a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

 

    Pogácsás Tibor felidézte, 2010-re nehéz helyzetbe kerültek az önkormányzatok. Szavai szerint 2005 és 2010 között "drasztikusan" megnövekedtek a feladataik, miközben az állam majdnem 1400 milliárd forintot vont el a szektorból. Ezért a kormány 2010 után a hiteltartozások átvállalásáról döntött, több mint kétezer önkormányzattól mintegy 1360 milliárd forintnyi adósságot vett át.
    Ugyanakkor a hitel nélkül gazdálkodó településeket is támogatni kívánták, ez az 1172 önkormányzat kapott 2014 óta 43 milliárd forintot.
    Az államtitkár azt mondta, eredetileg 2018-ban fejeződött volna be a program, a gazdaság teljesítménye azonban lehetővé tette, hogy már most lezárják.
    Hangsúlyozta: az önkormányzatok kizárólag fejlesztésekre pályázhattak, működésre nem. Egyebek mellett épületek, utak, járdák, sportlétesítmények korszerűsítésére lehetett támogatást elnyerni; minden olyan fejlesztésre, amely a lakosságot szolgálja.
    A támogatás mértéke a településnagyságtól függött, három- és négyszázmillió forint közötti hozzájárulást adhatott az állam.
    Pogácsás Tibor az önkormányzati rendszer megalakulása óta eltelt időszak legnagyobb tőkejuttatásának nevezte a lezárult programot, és azt hangoztatta, hogy a transzfereknek köszönhetően stabilizálódott az önkormányzatok működése.
    A rendezvény sajtóanyagában azt írták, idén 1139 települési önkormányzat kaphat összesen több mint 22 milliárd forint fejlesztési célú támogatást Pintér Sándor belügyminiszter döntése értelmében.
    Felidézték, hogy az első ütemben, 2014-ben 1055, az adósságkonszolidációban nem érintett önkormányzat összesen 12,1 milliárd forint támogatásban részesült, tavaly pedig 115 önkormányzat kapott 9,5 milliárdot.
    Idén a pályázati kiírás szerint a többi között épületek, utak, hidak, járdák, csapadékelvezetési rendszerek fejlesztésére, köztemető felújítására, településrendezési tervek készítésére, valamint a helyi munkahelyteremtési programok megvalósítására lehetett támogatást igényelni. A költségvetési törvény júniusi módosítása olyan épületek renovációját és megvásárlását is megengedte, amelyek a jövőben a kötelező önkormányzati feladatellátást szolgálják majd - olvasható a sajtóanyagban.