Emma napja van. | 2024.04.19

A horvát határ közelébe értek a Belgrádból induló migránsok

2016-11-13 14:12:00

 

Alig tíz kilométerre voltak vasárnap délelőtt a horvát határtól azok a migránsok, akik pénteken keltek útra Belgrádból, a szerb hatóságok - a szociálisügyi államtitkár bejelentése szerint - hamarosan felajánlják nekik az ország befogadóközpontjaiban való elhelyezést.

 

    Nenad Ivanisevic szociálisügyi államtitkár a szerb közszolgálati televízióban (RTS) elmondta: mintegy száz migráns már majdnem elérte a szerb-horvát határnál található Sidet. Azt remélik, hogy ott átjuthatnak az Európai Unió területére, majd onnan tovább Nyugat-Európába. Az útrakeltek közül néhány orvosi segítséget kértek, mások feladták a gyaloglást, és visszatértek a szerb fővárosba.
    Szerinte azzal, hogy a migránsok gyalog keltek útra - ahogy társaik korábban már kétszer is megpróbálták - csak a figyelmet szeretnék felhívni magukra, és arra akarják kényszeríteni az EU-t, hogy nyissa meg előttük a határokat. Mint mondta, "az eddigi próbálkozások is sikertelenek voltak, és most is arra számítunk, hogy hamarosan visszatérnek Belgrádba vagy valamelyik befogadóközpontba". 
    Bejelentette, hogy november végére a szerb központokban hatezer ember teljes körű elszállásolására lesz lehetőség, így nem lesz szükség arra, hogy bárki is a szabad ég alatt aludjon. Elmondása szerint jelenleg körülbelül ezren tartózkodnak a központokon kívül, mert attól tartanak, hogy a befogadóközpontból nem mehetnek majd tovább. 
    Az illetékes államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a migránsok útját a rendőrség mellett az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának, valamint a szerbiai menekültügyi főbiztosságnak a munkásai követik. Ugyanakkor hozzátette, hogy "valaki" feltehetőleg hamis információkkal látja el a migránsokat, és azt a reményt kelti bennük, hogy a határ közvetlen közelében nagyobb esélyük lesz arra, hogy folytassák útjukat. Nenad Ivanisevic szerint a hivatalos szervek hiába mondják a migránsoknak, hogy a határokat nem fogják megnyitni, és a gazdasági bevándorlóknak nincs esélyük arra, hogy átjussanak, az emberek nem hisznek nekik. 
    A pénteken útra kelt csoport főként férfiakból áll, akiknek a többsége Afganisztánból és Pakisztánból származik, ők gazdasági bevándorlóknak minősülnek. 
    Az utóbbi egy évben több mint egymillió illegális bevándorló érkezett Nyugat-Európába az ellenőrizetlen migránsáradattal. Márciusban azonban a nyugat-balkáni útvonalon található országok fokozatosan lezárták határaikat a migránsok előtt. Macedónia, Szerbia, Horvátország és Szlovénia is csak azokat engedi be, akik a jogszabályoknak megfelelően útlevéllel és vízummal rendelkeznek, vagy ott akarnak menedéket kérni.
    A Szerbiában rekedt migránsok július közepén, valamint október elején szintén gyalog indultak el a szerb fővárosból, akkor a magyar határ volt a cél, azonban mindkét alkalommal egy nap után feladták a sétát.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó