Emma napja van. | 2024.04.19

A BÉT szerint segítheti stratégiájának megvalósítását a tőzsdefejlesztési alap

2016-11-09 16:49:00

 A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) szerint segítheti stratégiájának megvalósítását a 20 milliárd forintos kezdő tőkével létrejövő Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap, amelynek felállításáról a napokban döntött a kormány.

    A BÉT honlapján szerdán megjelent közlemény emlékeztet: az év elején elfogadott stratégia célkitűzése egy olyan átfogó tőkepiac- és tőzsdefejlesztési program megvalósítása, amely révén a tőzsde közép- és hosszú távon is hozzájárul a magyar gazdaság növekedéséhez és versenyképességéhez. A stratégia megvalósítását a BÉT a kormány támogatásával kívánja végrehajtani.
    Egyben sikeresnek minősítették eddigi tárgyalásaikat a kormányzat képviselőivel, utalva arra, hogy az együttműködés első eredményeként a nyáron több olyan jogszabálymódosítás is történt, amely a magyar tőkepiac fejlődését támogatja.
    A tőzsdei közlemény szerint a Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap hatékony formája lehet a magyar kis- és középvállalások (kkv) tőkeellátásának. Az elmúlt évtizedek tapasztalatai bizonyítják, hogy a tőzsdei jelenlét javítja a vállalatok eredményességét is. Mindez az egész gazdaság javát szolgálja.
    A BÉT kiemelt célja a kkv-k, valamint nagyvállalatok tőzsdére vezetése és az oda vezető úton azok szakmai támogatása. A tőzsdeérett vállalatok azonosítása, kiválasztása és felkészítése érdekében a BÉT a potenciális kibocsátóknak nyújtott oktatási, tanácsadási szolgáltatásait is bővíti - áll a közleményben.
    A magyar tőkepiac fejlesztése a közlemény szerint azért különösen aktuális, mivel várhatóan már 2020-ra jelentősen csökkennek az EU-s források, és a jegybank is kivezeti a vállalati hitelezést támogató programjait. A cégeknek így fel kell készülniük arra az időszakra, amikor nem támogatott hitelek, vagy uniós pályázatokra alapozzák növekedésüket, hanem piaci forrásokra kell támaszkodniuk, amihez elengedhetetlen a tőzsde fejlesztése.